Winelovers

Mi ez? Magyar állami borászat vagy űrtechnológia?

A kilövőállomás: Grand Tokaj

2016. július 29. - dalmastella

grand_tokaj_kerhaz_latvanyterv_727_485.jpg

"Még sehol a világon nem láttam ehhez fogható technológiát" – ezt mondja a világ egyik legismertebb osztrák borásza, Lenz Moser, aki egyben a magyar állami borászat, a Grand Tokaj (korábbi nevén Tokaj Kereskedőház) nemzetközi stratégája is. Mire mondja ezt Moser? Egy új kínai borászati technológiára? Valami szuper innovatív szőlészeti dologra Ausztriából? Nem, hanem a Grand Tokaj, és egyben a Tokaji borvidék térinformatikai rendszerére! Moserrel és a China Daily amerikai újságírójával kerestük a leesett állunkat.

A Tokaj Kereskedőház 2013-ban kezdett megújulni, erre 2013-2015 között 12,4 milliárd forint állami támogatást kaptak, és tavaly év végén további 16,6 milliárdot kértek. A botrányok után nemcsak a teljes vezetőséget és a szakmai csapatot cserélték le, hanem az arculatot és a márkanevet is, és gyakorlatilag eltörölték – és ez a folyamat még mindig tart – a föld színéről a korábbi épületeiket, hogy helyükre tökéletesen újakat húzzanak fel. Elképesztő méretű modern egységeket álmodtak.

Csak hogy az elképesztő méreteket helyre tegyük: a Grand Tokaj borospincéje Közép-Kelet Európa leghosszabb pincerendszere, 5 kilométer hosszú, 17 ezer hordó fér el benne, tartályhangárjukban pedig 100 ezer hektoliter bor. Szerencsére nem csak a mennyiségre mennek – a minőségre az olyan neves szakemberek jelentik a garanciát, mint a már említett Lenz Moser. (De nem kevésbé a főborász Áts Károly és a szőlész Balassa István.) Na de vissza az osztrák kijelentéséhez!

grand_tokaj_latvagyterv_800.jpg

A Grand Tokaj tolcsvai feldolgozójának látványterve

Amikor ez múlt héten kicsúszott Moser száján a csodálat, éppen a térinformatikai rendszert nézegette a legnagyobb kínai angol nyelvű napilap, a China Daily újságírójával és velem. Ez a rendszer tavaly a termőhelyi potenciál- és ültetvényállapot-felmérés eredményeként készült el. Egy olyan Google-térképhez hasonló programot kell elképzelni, amelyen Tokaj-Hegyalja minden dűlője, és annak minden parcellája egyenként megkereshető és kiemelhető, és adott területre kattintva annak speciális adatait is láthatjuk. 

Egy-egy parcellára kattintva olyan adatokat tudhatunk meg belőle, mint például adott földdarab "gyökerekkel legjobban behálózott mélysége", a "talaj szénsavas mésztartalma 30-60 cm mély rétegben", a humusztartalom, a fagykár veszélye vagy a csapadékos évek, és még hosszan sorolhatnám. A rendszer fordítva is működik: ha a borász konkrét termelési céllal keres (egy "nagy fehéret" vagy egy "telt édeset" készítene), elég a megfelelő szűrőket kipipálnia – például "furmint", "agyag", "XY pH", és máris látja, hogy adott évben melyik parcellákról érdemes ehhez szüretelnie. Na, ilyen nem nagyon van máshol a világon.

A folyamat a Tokaj-hegyaljai borvidék szőlővel hasznosítható 11000 hektár nagyságú területének felmérésével kezdődött. A vizsgálat 21. századi módszerekkel (pl. légi távérzékelés, LIDAR scan) határozta meg a területek domborzati adottságait, a talajtani adottságokat pedig mintavételezésekkel (fúrás, szelvény). Az eredményeket digitális taljtani térképeken jelenítették meg. 

A termőhelyi potenciálfelmérés célja az volt, hogy feltérképezzék a borvidék adottságait. Ennek során a szakemberek a termőhelyi képességek, valamint a termesztési lehetőségek adatainak segítségével meghatározták egy adott terület optimális termelési céljait, és hogy milyen szőlőfajtát érdemes ott termelni.

"Még sehol a világon nem láttam ehhez fogható technológiát" – mondta Moser. "Ez a rendszer kiszámíthatóvá teszi a termelést, hiszen tényeken és számokon alapszik, és ez az egyik legfontosabb dolog a termelői piacon."

Az állami cég ezzel nemcsak saját malmára hajtotta a vizet. A Grand Tokaj ugyanis a térség integrátora, több mint 1400 gazdától vásárol szőlőt, 1150 hektárról gazdálkodik, és ebből csak 70 hektár a saját tulajdona! Vagyis az egyelőre csak a szőlész és a borász számára elérhető információk alapján navigálni tudja a vidék egyéb termelőit, sőt, ha meglesz a megfelelő technikai háttér, akkor bármelyik gazda maga is hozzáfér majd ezekhez az információkhoz. És ezzel a legfontosabb piaci előnyhöz, a kiszámíthatósághoz.

Lenz Moserrel a Grand Tokaj aktuális helyzetéről nemrég a Vinoport.hu-nak adott interjút.

A Vinoport és a China Daily közös látogatásának sztoriját ITT olvashatja el.

Kiegészítés: a cikk megírása és időzítése után kaptuk a hírt, miszerint a miniszterelnök visszahívja Tombor Andrást és a Grand Tokaj felügyelőbizottságát (amelynek a cikk szereplői nem tagjai), és átszervezi a cég irányítását.

 

süti beállítások módosítása