Winelovers

A legjobb piacok, ahol borozhatunk

Piacok Napja

2016. augusztus 29. - dalmastella

tihany_piac_art_sb.jpg

Amikor tavaly Párizsba utaztam, és megkérdeztem egy barátomat, hogy a kötelező látnivalókon kívül mihez kezdjek ott magammal, azt mondta: az országok zömében a legjobb program kimenni a piacra, és leülni egy helyi borral meg valami extra friss harapnivalóval egy padra, aztán csak nézni, ahogy folyik az élet. És mennyire igaza volt! Piacok Napja alkalmából a legjobb boros éttermek után a legjobb borozós piacokat gyűjtöttük össze nektek.

(Nyitókép: Sebestyén Blanka, Tihany Piac Placc/ArtPlacc)

A Bastille melletti piac Sancerre bora és friss osztrigája után rákaptam a piacozásra, és persze barátom tanácsa alapján a piacon borozásra. Még nem jutottam el mindenhová, ezért a hobbival megfertőzött barátaim véleményét is kikértem a legjobb helyekről. Így állt össze az alábbi lista.

1. Tihany Piac Placc

Tihanyi rév, minden szombaton, nyaranta vasárnaponként is.

Ez a hely már tavaly is nagy kedvencem volt, amikor a Piac Bisztró konyháját Lakatos Márk vitte – hát még idén, mióta Takács Lajos vezeti! A Tihanyi révnél megállni azóta minden héten kötelező. Szuper a hangulat, szép a környezet, látni a Balatont. Ezen felül a napi menübe és a borkínálatba sem tudtunk még soha belekötni. És nyilván nem utolsó, hogy szuperek az árusok! Hétről hétre engedni kell a csábításnak, és vásárolni a friss sajtokból, a kézzel készített dekor cuccokból, vagy az antikosok kincseiből. Vagy persze a borászoktól, akik közül a Káli Köveket és a BioVitist szinte mindig itt találjuk.

tokaj_hegyalja_piac_2.jpg

Tokaj-Hegyalja piknik kosár Disznókő borral: kötelező vele felmászni a kilátóhoz

2. Tokaj-Hegyalja Piac

Mezőzombor, a 71-es út mellett, a Sárga Borház teraszán, havonta egyszer.

Még szép, hogy szeretjük! Tokaj-Hegyalja piacaként szinte kötelező is, hogy első osztályú legyen itt a gasztrós-boros kínálat. Ezt már maga a helyszín is garantálja: a Sárga Borház étterme mindig is a helyi borászok kedvenc találkozóhelye volt, nagy körasztalánál ma is többnyire őket láthatjuk jó ízűen ebédelni. De a szintén itt található Disznókő Szőlőbirtok sem okozhat nekünk csalódást, akár a borait, akár az épületeit, a szőlőket, vagy a felül kialakított kilátóját nézzük. Ez a piac nincs minden héten, csak havonta egyszer, ezért mindig előre beírjuk a naptárba.

3. Káptalantóti Liliomkert Piac

Káptalantóti, minden vasárnap.

Naná! Csak a népszerűsége, azaz a zsúfoltsága a hátránya, máskülönben szeretjük, ahogy mindenki más is. Az ételeken és antik kincseken túl a boraiért is: a Badacsony legismertebb borászai közül boraival is mindig felvonul itt néhány, a teljesség igénye nélkül például Istvándy, Laposa, vagy a Skizo. Sőt, a legújabb, hogy Gilvesy is itt van, méghozzá a Búzalelkével közösen.

 

 

4. Pancs Gasztroplacc

Budapesten a Trafó mellett, az Élesztőház udvarán, minden vasárnap.

Csak most indult, máris sokan Budapest legjobb piacának tartják - azok, akik beérik kevéssel. A Pancs ugyaniys egy picike piac,kevés termelővel, hiszen célja, hogy megismertesse velünk azokat a termelőket, akik magas minőséget állítanak elő. Szezonális zöldségek-gyümölcsök, sajtok, házi sonkák és szalámik, pékáruk, szörpök, lekvárok, gyümölcslevek, borok. Ezen felül minden hónapban egyszer közösségi főzést is tartanak, ahol a vendég gasztrós házigazda a helyben áruló termelőktől szerzi be az alapanyagot. Ahogy vasárnap délelőtt belépünk, kezdjünk rögtön a bejárat melletti pultnál, egy gyöngyöző borral!

5. Szimpla Vasárnap Piac

Budapes,t Kazinczy utca, minden vasárnap

Itt aztán igazán laza a hangulat: a romkocsma háttér kicsit a káptalantóti lazaságot és lomisok feelingjét is visszaadja, már amennyire azt a fővárosi környezet engedi. Sok ismerős, friss áruk, zene és közös főzés, na meg fröccsök a pultból. Így indul jól egy belvárosi vasárnap.

belvarosi_bor_piac.jpg

Ha egyszer a Hold utca borozni kezd...

6. Belvárosi Piac

Vagyis a Hold utcai vásárcsarnok, vasárnap kivételével minden nap.

Ez már annyira gasztrocsúcs, hogy nem is ér itt a neve. Tökéletes, ha gyorsan ennénk valami nagyon finomat – bor és hangulat szempontjából viszont az előbbi helyek leverik. Borkínálat szempontjából a Bor és Mangalica nevű üzlet játszik, illetve az általa szervezett Bor Piac rendezvény. Utóbbin idén márciusban rengeteg borászat felvonult, sőt a Fuxli 2015-ös évjárata is itt debütált. Szerintünk eddig ez volt Belvárosi Piac legjobb megmozdulása – reméljük, hogy jövőre is ott lehetünk!

7. Szántódpusztai Termelői Vásár

Szántódpuszta, minden szombaton és vasárnap.

Aki az északi helyett a déli part mellett voksol, annak biztosan garantált megállóhelyet a hétvégeken Szántódpuszta. Egy színes piac, állatsimogatóval, lovaskocsikázással, boros pincével, kiállításokkal, ja és persze termelőkkel, antikosokkal. Családosok duplán szerethetik.

8. Első Balatoni Hal- és Termelői Piac

Gyenesdiás, nyáron minden nap.

Bor- és pálinkaházak állandó vendégei a gyenesi piacnak, ahol az ételkínálat sem utolsó. Átutazóban vagy nyaralási közben sem rossz benézni, de a legjobb úgy időzíteni a piacozást, hogy valami konkrét programra érkezzünk. Gombaszedés, szüreti buli, főzőverseny... valamivel mindig várnak itt minket.

pancs_piac.jpg

Pancs felülről

9. Az Én Piacom

Budán, Németvölgyi út 15. kertje, a Villa Bagatelle mellett, csütörtökönként délutántól este nyolcig.

Az Én Piacom online vásártérként már bizonyított, de most élesben is megpróbálja. A helyszín- és időpontválasztás – a vásárlói körét is ismerve – jónak tűnik, ugyanis a haza siető budai háziasszonyok időbeosztásához alkalmazkodik. Az enpiacom.hu borkínálata teljes mértékben kielégítő – nekünk és szerintünk a budai háziasszonyoknak is – úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy mindez legalább részben fizikai valójában, karnyújtásnyira is elérhető lesz azoktól, akik piacoznak.

10. Hévízi Termelői Piac

Hévízen a rendezvényparkban, minden kedden, csütörtökön és szombaton.

A vízparti háttér itt is adott, a piac másik nagy előnye pedig a rendezett, higiénikus, barátságos miliő, és az áruk magas minősége, a vegyszermentes szekció. Pálinkák és borok a Balaton északi partjáról – elsősorban elvitelre.

süti beállítások módosítása