Winelovers

Világnap egy magyar szőlőnek?

Furmint Day

2017. február 02. - dalmastella

wineday2.jpg

Világnapok. Van értelmük? Azoknak, amelyek bizonyos társadalmi kisebbségi csoportokra vagy valamilyen betegségekre hívják fel a figyelmet, mindenképpen van. De van már világnapja a párnacsatának, a katonai térképészetnek, a falusi nőknek, a biodízelnek és Steve Jobsnak is (ezen a napon a rajongók teniszcipőt, kék farmert és fekete garbót hordanak). Sőt, egy csomó szőlőfajtának. Tegnap óta a furmintnak is!

Világnapot kap a furmint, február elsején mostantól mindenki ezt a magyar (vagy legalábbis annak vélt) szőlőfajtát ünnepelheti - jelentette ki nemrég egy kis magyar szakmai csapat. 

Mit lehet csinálni egy szőlőfajta világnapján?

Nyilván, ha veszel egy üveg bort az adott fajtából, akkor máris elégedetten dőlhetnek hátra a nap kitalálói és szervezői. Az események hazai ötletgazdái mindenkit arra biztatnak, hogy posztolja is élményét #furmintday hashtaggel. Egyébként a mediterrán országokban, ahol ezeknek már valamivel nagyobb hagyománya van, egész komoly ünnepségeket szerveznek egy-egy szőlőfajtának vagy bortípusnak. 

Miért éppen a furmint?

Nem vitattott, hogy ez az a szőlőfajta, amellyel Magyarország kitűnhet. Remek adottságai, ma már magas minőségben készülő borai, hosszú érlelhetősége, különleges aromái mind világhírre predesztinálják. Nem utolsó szempont, hogy száraztól a különösen édes kategóriáig bármilyen bor készíthető belőle, a modern reduktív vagy hagyományos hordós készítési eljárás is jól áll neki, képes bemutatni a termőhelyet (terroir), és még a külföldiek is ki tudják ejteni a nevét.

drinkwineday.jpg

Miért a száraz furmint?

Az első igazán híres dűlőszelektált száraz furmint a Királyudvar Pincészetnél készült, Szepsy István és Demeter Zoltán borászok közreműködésével. A 2000-es évjáratú, azóta legendává vált Úrágya Furmint katalizátorként működött: ezután a tokaji aszú mellett a komoly, száraz furmintok is a figyelem középpontjába kerültek, a korábbiaknál tudatosabb munka indult el a termőterületek eltérő adottságainak feltérképezésére.

Érvek a száraz furmint mellett:

  • a természetes édes borok fogyasztása világszinten is mélypontra jutott
  • a komoly száraz furmintokat szinte minden évjáratban el lehet készíteni, miközben az aszú sokkal kiszolgáltatottabb az időjárásnak
  • sok minőségorientált, kis családi pince fennmaradását tette lehetővé ez a borkategória
  • a száraz bor a gasztronómiában is sokkal könnyebben hasznosítható
  • a nagyon különleges aszú egy külföldi számára sokkal nehezebben befogadható élmény, mint egy idegen szőlőfajta száraz bora

Elég egyetlen nap, hogy a furmint világhírű legyen?

Dehogyis, ezt senki sem hiszi. A borászok szorgosan dolgoznak, kísérleteznek, kutatják a legjobb termőterületeket és furmintklónokat, elsősorban Tokajban, de az ország és a világ más vidékein is. A legjobb furmintok pedig már ott vannak a világ, plédául New York legjobb éttermeiben, vagy például Trump szállodáiban, és ebben a Furmint USA marketingcsapatnak elég nagy szerep jut.

Február elsejével elindult a furmint.hu is, az első magyar weboldal, amit ennek a szőlőfajtának szentelnek. Ezentúl itt egész évben elérhető lesz minden, a furminttal kapcsolatos hír, emellett programok és pincészetek, amelyek kapcsolatban állnak a furminttal. Szóval kövessétek, a furmint napját pedig írjátok be a naptárba! Olvass a furmintról bővebben itt: furmint.hu

kep_5_3.jpg

Néhány egyéb szőlős dátum:

Nemzetközi Bor Nap: május 25-én tartják. Erről legalább 10.840 ember biztosan hallott.

Sauvignon Blanc Nap: május 17.

Merlot Nap: november 7.

Cabernet sauvignon: augusztus 30, de Magyarországon a November a Bordói.

Chardonnay Day: május 23.

Magyar Bor Napja: június 27. Tavaly a cél az volt, hogy egy időben, az összes borvidéken, minél több település részvételével, legalább 100.000 ember koccintson. Talán idén összejön.

süti beállítások módosítása