BYOB, azaz hozd a saját borod

Tudod, milyen a lakásborbár-hangulat?

2017. június 14. - Winelovers

borkollegium_varo-2013-20170320.jpg

Egyre inkább a rohanásról szól az életünk, ezért fontos, hogy a lehető leghasznosabban töltsük azt a kevés szabadidőt, ami adatott. Ma már az sem biztos, hogy a házigazda fel tud készülni egy baráti borkóstolóra, illetve hogy tud időt szánni a borozás utáni takarításra.

A fővárosban számos olyan helyszínt találni, ahol profi körülményeket és felszerelést biztosítanak saját összejöveteleid lebonyolítására – hogy megkíméld lakásod, miközben élvezed az adott helyszín minden előnyét. Legyen az egy céges összejövetel, egy szakmai fórum vagy az újonnan megkezdett borklubod első állomása, a közönség kulturált szórakozása garantált – és szuperkényelmes.

De mi is ez a BYOB?

Míg korábban szentségtörésnek számított étterembe bort vinni, ma már bizonyos helyeken kifejezetten erre állnak rá. A BYOB rövidítésnek több jelentése is lehet, mint "bring your own bottle", "bring your own booze", "bring your own beer" vagy "bring your own beverage" – például ha adott helyen nem árulhatnak alkoholt, vagy mert éppen saját kínálattal szeretnéd meglepni vendégeidet.

byob-bring-your-own-wine.jpg

Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanánk, tudunk egy igényes helyet a belváros kellős közepén, amit szabadon használhatsz hasonló célokra? Neked semmilyen előkészülettel vagy utólagos munkával nem kell foglalkoznod, hiszen igény esetén catering, személyzet, sőt szakmai segítség is megoldható egy-egy boros tematikájú esemény lebonyolításakor. Az pedig, hogy nem kell több tíz borospoharat venned, mert itt megfelelő mennyiségben és minőségben áll rendelkezésedre a pohár (dekantálóval, borhűtővel és egyéb eszközökkel együtt) – már csak hab a tortán! (Vagy éppen friss szódavíz a fröccsben.)

Szóval kinek is jó és miért?

1. Magánszemélyeknek, baráti társaságoknak

  • bor melletti beszélgetésekhez (BYOB alapon, és nincs dugódíj)
  • privát borkóstolókhoz, borklubokhoz (akár rendszeres, akár ad hoc összejövetelek)
  • borkóstoló vizsgára való felkészüléshez (a legjobb körülmények között)

2. Szakmabelieknek (borszakértőknek, borászoknak, kereskedőknek, tanácsadóknak)

  • borkóstolók, borbemutatók szervezéséhez
  • kisebb portfólió-bemutatókhoz
  • vakkóstolókhoz
  • kerekasztal-beszélgetésekhez, szakmai fórumokhoz

3. Cégeknek

  • egész napos céges csapatépítő foglalkozásokhoz
  • kihelyezett management tréningekhez – ahol borkóstolás a levezetés
  • a bor köré szervezett tréningekhez 

via GIPHY

A BYOB koncepció Amerikában már évek óta tarol, szeszesital árusítására szóló engedély nélküli éttermekben a pincérek egyáltalán nem fognak furán nézni, ha egy palack borral sétálsz be. Adnak bornyitót és poharakat, te pedig spórolhatsz a számládon. Természetesen bizonyos etikett szabályokat érdemes ilyenkor betartani – például ne várd el, hogy folyton a pincér töltse tele a poharad, viszont hagyj neki borravalót, kellő mennyiségben.

Mi a helyzet itthon?

Hasonló koncepcióval rendelkező hazai éttermekről egyelőre nem igazán tudunk, a frissen felújított Borkollégiumban viszont ennél is tovább gondolták a dolgot. A fent említett előnyökön túl az a legjobb a vadiúj komplexumban, hogy központi elhelyezkedésének köszönhetően kiválóan megközelíthető, miközben egy roppant igényes környezetben, klimatizált termekkel, profi felszereléssel, igény esetén szakértőkkel együtt veheted igénybe. Ennél már csak az a jobb, hogy rugalmas a nyitvatartása – akár a borbárok nyitva tartási idején is túl is maradhattok…

Szóval a lehetőség adott, neked már csak a barátaid és a kedvenc boraid kell elhozni, minden mást intéznek.

Tájékozódj az infókról és árakról ide kattintva!

borkollegium_winelovers_terem-2183-20170320.jpg