A pezsgő az örök fiatalság elixíre

Így tartsd karban az agyad

2017. augusztus 22. - Winelovers

lanyok_pezsgo_rajzolt_istock.jpg

Hajlandó lennél napi három pohár pezsgőt inni azért, hogy életed végéig friss legyél szellemileg? A kutatások szerint ugyanis a pezsgő rendszeres fogyasztásával megelőzheted az időskori leépülést. Nem vicc!

A Reading-i Egyetem (Nagy-Britannia) kutatói egereken végzett kísérleteik során egy olyan anyagra bukkantak a blanc de noirs pezsgők alapanyagát adó kékszőlőkben, ami javította az állatok memóriáját.

Blanc de noirs: vékony héjú kékszőlőből (pinot noir, pinot meunier) készülő fehér pezsgő.

Ha te is úgy érzed, hogy ezt pont neked találták ki, akkor máris megteheted az első lépést, mégpedig most csütörtökön a Legyen valami pezsgés! rendezvényen, ahol mintegy 40 hazai és külföldi buborékos itallal tarthatod karban az agyadat.

A vizsgálat egyébként hat hétig tartott, amelynek során minden nap pezsgőt kevertek az egerek táplálékába. Az állatoknak ezután egy labirintusban kellett megtalálniuk a jutalomfalatot. Öt perccel később megismételték a feladatot, hogy megnézzék, a kísérleti alanyok emlékeznek-e még az útra. Pezsgő nélkül csak az esetek 50 százalékában találtak vissza, pezsgő fogyasztása után viszont 70 százalék volt az arány.

A fejlődés drámai volt. Mindössze hat hét rendszeres pezsgőfogyasztás után 200 százalékos növekedését mértük annak a proteinnek, ami meghatározó a memória hatékony működésénél. Ez az embernél valószínűleg három évig tartana

magyarázta korábban a kutatócsoport egyik tagja. A kutatók ezért azt javasolják, az emberek napi két-három (!) pohár pezsgőt igyanak és lehetőség szerint már fiatal kortól kezdve. Úgy gondolják, ez jelentősen csökkentheti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét.

bollinger_blancdenoirs.jpg

A kutatók szerint a blanc de noirs pezsgőkben található fenolok javítják a tájékozódási memóriát, így az egerek könnyebben megjegyezték a környezetükről gyűjtött információkat és használták fel azokat az ismételt tájékozódás során. A fenolok a memóriáért és a tanulásért felelős agyi területeken fejtették ki áldásos hatásukat, ugyanis segítenek szinten tartani annak a fehérjének a mennyiségét, amely az emlékek hatékony tárolását segíti elő. Ezen fehérje mennyisége a korral ugyanis csökken, de az elbutulást okozó betegségekért is felelős a hiánya. A kutatók szerint a blanc de noirs pezsgő fogyasztása lassítja ezt a nemkívánatos folyamatot.

Miközben a pezsgőfogyasztás és a kognitív funkciók kapcsolatáról szóló következtetéseknek cáfolói is akadnak, a pezsgő egyéb jótékony hatásáról már születtek tanulmányok. 2009-ben ugyanez a csoport például azt találta, akárcsak a vörösbor, a pezsgő is jót tesz a keringési rendszernek.

Az eredményeket egyelőre kezeljük fenntartással, miután a humán kísérletek még hátravannak. Addig is, igyunk pezsgőt azért, mert egyszerűen jó!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!