Megkóstolnál egy 350.000 forintos luxusbort?

Az öt ikonikus Château Budapestre jön

2017. november 08. - Winelovers

rajzolt_vorosbor_pincer_istock_dollar.jpg

A világ legdrágább és leghíresebb borai között folyamatosan szerepelnek annak az öt bordeaux-i csúcsborászatnak a tételei, amelyek közül négyet már több mint 160 éve is a legjobbnak kiáltottak ki. Ezek a borok a legkritikusabb borszakértőket is évről évre lenyűgözik, most pedig neked is lehetőséged lesz arra, hogy – egy/két havi fizetés kicsengetése helyett – mind az ötöt megkóstold. 

1855-ben, a Párizsi Világkiállítás alkalmából felkérték a Bordeaux-i Kereskedelmi Kamarát, hogy állítsa össze a legjobb gironde-i borok listáját. A feladatot egy courtier-kből (ők a bordeaux-i tételeket legjobban ismerő bor-brókerek) álló csapatra bízták, amely végül is összeállította a "Gironde osztályozott vörösborainak és nagyminőségű fehérborainak teljes listáját".

A lista megalkotásánál három kritériumot vettek figyelembe: a talajt, az elismertséget és az elért árat. Ez a lista azonban csak Médoc vörösborait, Sauternes és Barsac édes fehérborait, illetve egyetlen graves-i vörösbort (Château Haut-Brion) ölelte fel. A "bizottság" egyébként nem szándékozott hivatalos sorrendet felállítani, csupán a rendelkezésükre álló adatokat dolgozták fel. 

first-growths-infographic-header.jpg

Az eredeti dokumentum

Valószínűleg akkor még nem is sejtették a lista történelmi és gazdasági jelentőségét: ez a lista azóta is szinte változatlanul érvényben van és iránytűként szolgál a bordeaux-i borok minőségére  és árára  vonatkozóan.

Bordeaux-n belül Médocban a 61 cru classé 5 csoportra van felosztva: 

  • az első osztályú besorolású szőlőskertek: azaz a premier crus, vagy First Growths (5 château)
  • a másodosztályú szőlőskertek: azaz a deuxième crus, vagy Second Growths (14 château)
  • a harmadosztályú szőlőskertek: azaz a troisièmes crus, vagy Third Growths (14 château)
  • a negyedosztályú szőlőskertek: azaz a quatrièmes crus, vagy Fourth Growths (10 château)
  • az ötödosztályú besorolású szőlőskertek: azaz a cinquièmes crus, vagy Fifth Growths (18 château)

Tudtad?

A Château Haut-Brion volt az egyetlen Médoc-on kívül termelt vörösbor, ami szerepelt az 1855-ös osztályozásban. A Château Mouton Rothschild pedig egészen 1973-ig másodrendűnek volt besorolva  ez volt az egyetlen eset, amikor egy château besorolását megváltoztatták. 

bordeaux_istock.jpg

Az 5 premier cru birtok és pincészet:

  • Château Margaux 
  • Château Latour 
  • Château Lafite Rothschild 
  • Château Haut-Brion 
  • Château Mouton Rothschild 

Château Margaux 

  • Először telepített szőlőt: 16. század
  • Borvidék: Médoc
  • AOC bor: Margaux
  • Terület: 82 hektár
  • Mennyiség: évi 30.000 karton bor
  • Ebből elsőosztályú: 12.500 karton
  • Átlagos palackár a Wine Searcher oldalon: 815 dollár

Château Latour

  • Először telepített szőlőt: 14. század
  • Borvidék: Médoc
  • AOC bor: Pauillac
  • Terület: 77 hektár
  • Mennyiség: évi 30.000 karton bor
  • Ebből elsőosztályú: 16-20.000 karton
  • Átlagos palackár a Wine Searcher oldalon: 1015 dollár

othaz.jpg

Château Lafite Rothschild 

  • Először telepített szőlőt: 17. század
  • Borvidék: Médoc
  • AOC bor: Pauillac
  • Terület: 103 hektár
  • Mennyiség: évi 45.000 karton bor
  • Ebből elsőosztályú: 15-20.000 karton
  • Átlagos palackár a Wine Searcher oldalon: 1140 dollár

Château Haut-Brion

  • Először telepített szőlőt: 15. század
  • Borvidék: Graves
  • AOC bor: Pessac-Léognan
  • Terület: 45 hektár
  • Mennyiség: évi 20.000 karton bor
  • Ebből elsőosztályú: 10-12.000 karton
  • Átlagos palackár a Wine Searcher oldalon: 750 dollár

Château Mouton Rothschild 

  • Először telepített szőlőt: 18. század
  • Borvidék: Médoc
  • AOC bor: Pauillac
  • Terület: 80 hektár
  • Mennyiség: évi 25.000 karton bor
  • Ebből elsőosztályú: 20-22.000 karton
  • Átlagos palackár a Wine Searcher oldalon: 739 dollár

via GIPHY

Borimádóknak bakancslistás!

A Bordói November Nagykóstolón ezúttal is lesz Csúcsbor Terem, ám idén még egy fokozattal rákapcsol a Winelovers rendezvényszervező csapata. Nem csak a magyar, bordói stílusú csúcsborokat kóstolhatod jövő szombaton a Corinthia különtermében, hanem az 5 bordeaux-i premier cru château 1-1 tételét is!

Hazánkban ezek a tételek nehezen elérhetőek a nagyközönség számára, ám az alábbi ritkaságokat ezúttal csinos kis flightokba rendezték a szervezők, így nem csak egy, hanem mind az öt ház borait megkóstolhatod! A legdrágább tétel (Chateau Mouton Rothschild 2009 Pauillac) egy palackja 350.000 forintba került, te viszont mind az ötöt 50.000 forintért próbálhatod ki. Garantálom, hogy ezeket nem fogod kiköpni.

  • CHATEAU MARGAUX - Pavillon Rouge du Chateau Margaux 2010 Margaux
  • CHATEAU LATOUR - Les Forts de Latour 2009 Pauillac
  • CHATEAU LAFITE ROTHSCHILD - Carruades de Lafite 2010 Pauillac
  • CHATEAU HAUT-BRION - Chateau Haut-Brion 2012 Peassac-Léognan
  • CHATEAU MOUTON ROTHSCHILD - Chateau Mouton Rothschild 2009 Pauillac

Figyelem!

A kóstolásra előre kell jelentkezni, amit IDE kattintva meg is tehetsz. 

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!