Így leszel profi a vörösbor-étel kombókban

Tanuld meg, milyen ételek illenek a bordói borokhoz!

2017. november 15. - Winelovers

vorosbor_korona_lany.JPG

Az ősz utolsó hónapjában minden az újborok, és egyre inkább a testes vörösborok körül forog. A Bordói November Nagykóstoló alkalmával ráadásul különteremben próbálhatod ki a magyar csúcstételeket. Nem csoda, hogy ezek meg is ihlettek minket, úgyhogy picit körbe is jártuk a témát – vacsoraidőben.

A borban az (is) a jó, hogy bizonyos ételekkel párosítva olyan ízharmóniát érhetünk el, amit önmagukban fogyasztva kevés eséllyel tudnánk. A bordói stílusú borok a vörösborok etalonjai, mindenki kedvencei, az elegancia és a harmónia megtestesítői (és még sorolhatnám). Ha viszont nem csak maguk a borok érdekelnek – a borokról egyébként IDE kattintva olvashatsz – hanem a hozzájuk passzoló ételek is, akkor a legjobb helyen jársz. Vacsoraidő lévén ugyanis a stílushoz legjobban illeszkedő ételeket vesszük végig, hogy javaslatainkat megfogadva te is elkápráztathasd vendégeidet a legközelebbi vacsorapartidon a menő vörösborok felbontásakor. 

A bordói stílusú borok esetén a cabernet sauvignon, a cabernet franc, merlot fajtákat, illetve ezek házasítását érdemes megemlíteni, úgyhogy eszerint az elv szerint haladva találsz most top ételtippeket. 

1. Cabernet sauvignonhoz

A klasszikus bordeaux-i fajta a legkomplexebb a fenti szőlőfajták közül. Magas tannintartalma és ízgazdag, feketeribizli uralta karaktere mellett a hordós érlelésnek köszönhetően az idősebb tételeknél gyakran érzünk füstös, feketeborsos jegyeket is. A bor jellege, illetve markáns savtartalma miatt bátran válassz olyan ételeket, amelyek zsírosabbak, illetve az umami ízben gazdagok: például pizzát (főleg gombásat), sajtburgert, vagy mondjuk egy jó szaftos hátszín steak-et. 

Ezeket a borokat ajánljuk:

  • Fekete Borpince, Cabernet Sauvignon 2012
  • Jammertal Borbirtok, Cassiopeia Cabernet Sauvignon 2011
  • Liszkay Cabernet Sauvignon 2012
  • Mészáros Borház, Grand Antiqua Cabernet Sauvignon 2012
  • Pántlika Pincészet, Cabernet Sauvignon Reserve 2011
  • Vin Art Pincészet, Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2012

vorosbor_steak_istock_760.jpg

2. Cabernet franc-hoz

A sauvignonhoz képest kevésbé testes, ám továbbra is magas savtartalommal bír. A franc, különösen ha jó minőségű (mint az alábbi tételek), és a fajtajellegnek megfelelően zöldfűszeres jegyeket is hordoz, szinte követeli a zöldségalapú ételeket, legyen az paradicsomos – a marinara, espagnole szószokért oda leszel –, káposztás vagy lencsés fogás. Az ecetes alapú szószokkal és a friss zöldfűszerekkel pedig egyszerűen az égben köttetett a házassága, úgyhogy elő a zsályával, rozmaringgal és kakukkfűvel! Tipp: próbáld ki feta sajttal, eszméletlen lesz!

Ezeket a borokat ajánljuk:

  • Garamvári Szőlőbirtok, Sínai Cabernet Franc 2015
  • Gere Tamás és Zsolt, Villányi Franc 2012
  • Liszkay Cabernet Franc 2013
  • Nyolcas és Fia, Cabernet Franc 2015
  • Tüske Pince, Cabernet Franc 2012
  • Vojtek Pincészet, Cabernet Franc 2011

vorosbor_etel_pexels_1500.jpg

3. Merlot-hoz

A fenti két borhoz képest itt már akár a szárnyasok és lájtosabb (ízű, textúrájú) fogások is szóba jöhetnek. A merlot puhasága, közepes tannin- és savtartalma hatalmas teret ad neked a bor-étel játékhoz. A pulyka-, kacsa- és libahúsos ételek, de még a boeuf bourguignon is jól illik a merlot-hoz, pláne ha a klasszikus recept szerint készíted a burgundi marhát. Kerüld viszont a halas fogásokat és a fűszeres, csípős ételeket. 

Ezeket a borokat ajánljuk:

  • Bock Magnifico 2007
  • Juhász Testvérek Pincészete, Gesztenyés Merlot Superior 2012

liba_bor_istock_728.jpg

4. Bordói stílusú házasításokhoz

A legtöbb lehetőséged itt van, hiszen ezek a borok szélesebb spektrumon mozognak, mint fajtabor társaik. Sokszínűbbek és gazdagabbak, ezért a bordói stílusú házasítások esetében a kerekség, illetve az összhang dominál, így ételek esetében is érdemes a gazdag és összetett ízeket keresni. Érdemes például báránnyal, vadhúsokkal is kísérletezni, és a legbátrabbak próbálják ki ham and eggs-szel!

Ezeket a borokat ajánljuk:

  • Dúzsi Görögszó 2012
  • Günzer Zoltán, Ördögárok Cuvée 2008
  • Hudák Szőlőbirtok és Borászat, Individuum 2011
  • Maul Zsolt, Dávid 2015
  • Polgár Cuvée Barrique 2012
  • Tiffán's Grande Selection 2011
  • Vin Art Pincészet, Csanád Cuvée 2011
  • Vylyan Duennium 2006
  • Vylyan Duennium 2011

via GIPHY

Ha érdekel, melyek a legjobb bordói stílusú borok idén, akkor kattints IDE!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!