Adj hálát a pulykának, hogy sokféle bor illik hozzá!

4+1 tipp mára (is)

2017. november 23. - Winelovers

pulyka_vorosbor_istock_szoveg_nelkul_fekvo.jpg

Emlékszem, a főiskolás csoporttársaimmal olyan lelkesen kerestük az okokat az ünneplésre, hogy Hálaadáskor mi is egészben sütöttünk meg egy 6 kilós pulykát – ami legnagyobb meglepetésünkre istenien sikerült. A receptünk klasszikusnak számított, de nem szabad elfeledni, hogy "ahány ház, annyi szokás", és minden recept más-más hozzávalókat és elkészítési módot jelent, ezért pedig eltérő borok is fognak illeni a különböző módon készült pulykákhoz (ami ráadásul inkább vörös-, mint fehér hús).

1. Cru Beaujolais

fall-wine-beaujolais_1.jpg

A tökéletesen elkészített – nem száraz, nem íztelen – szaftos sült pulyka igenis létezik. Nem csak álmaidban, hanem a valóságban is, a megfelelő borral párosítva pedig káprázatos élményt nyújt. Lássuk!

Érdemes ezúttal nem a Nouveau, azaz újborok között válogatnod, hanem a 10 Beujolais Cru egyikének csontszáraz tételei között. Biztosan nem fogsz mellélőni, ugyanis a gamay szőlőből készült, alapvetően gyümölcsös borok gyógynövényes, zöldfűszeres díszítő jegyei mellett pünkösdi rózsa, szeder és áfonya is jelentkezik, amik nem csak akkor fogják remekül kiegészíteni a pulyka ízét, ha szeder és áfonya is van a töltelékben. De persze akkor különösen. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ezen borok alkoholtartalma és kalóriatartalma is alacsony. Olvass róla bővebben ITT!

Alternatíva: etyeki vagy egri pinot noir, például a klasszikus Gál Tibor Pinot Noir 2015

2. Brachetto d’Acqui

brachetto.jpg

Kép forrása

Ha véletlenül mégis kiszárad a pulyka – ami valljuk be, esélyes – akkor sem kell csüggedni, ugyanis bizonyos típusú borok éppen hogy meglágyítják és szaftossá varázsolják a száraz pulykahúst. A Brachetto d’Acqui bor Olaszország Piemont tartományának szüleménye, és egy alacsony alkoholtartalmú, friss, parfümös, néha buborékos vörösbor, kirobbanó savakkal. 

Alternatíva: gyümölcsös rozé, friss portugieser (különösen a Günzer Portugieser 2016) vagy egy jó cider

3. Dél-rhone-i vörösek

cotes-du-rhone.jpg

Fotó forrása

Ha a füstös ízek is a képbe kerülnek (akár a töltelékben, akár magában a pulykahúsban), akkor sem lesz szerencsére túl nehéz dolgunk. A gazdag és már-már édeskés ízek szinte követelik a bort, mégpedig az erőteljesebbeket.

A dél-rhone-i GSM (azaz Grenache-Syrah-Mourvédre) borok ízgazdagságának és komplexitásának köszönhetően piros és fekete bogyós gyümölcsök is egyszerre jelen vannak, amik a hús gazdag ízéhez tökéletesen hozzá fognak simulni. És igen, még épp elég „könnyedek” ahhoz, hogy a pulykahús mellé kerüljenek.

Alternatíva: egy jó sangiovese, vagy bármelyik szép toszkán vörösbor. Ha pedig inkább magyar bor, akkor a Mészáros Pál Hidaspetre Cabernet Franc Válogatás 2015

4. Crémant

thanksgiving-turkey-champagne.gif

Fotó forrása

Ha szakítanál a tradíciókkal és a sütő helyett inkább serpenyőben sütnéd vagy panírbundában rántanád ki a pulykát, akkor még nagyobb játszótered lesz a borválasztás terén. Jöhetnek a buborékos finomságok, ugyanis pontosan ez a frissítő hatás és magas savtartalom szükséges ahhoz, hogy áthatoljon a sós és zsíros falatokon.

Nem kell egyből Champagne-ért rohanj a boltba, választhatsz egy jó magyar tankpezsgőt, esetleg cava-t vagy crémant-t Franciaországból: a hatás garantált. Arról nem is beszélve, hogy így aztán igazán ünnepi lesz a hangulat! :)

Alternatíva: egy kiváló rajnai rizling, például Bott Frigyestől, vagy a Légli Pezsgő Méthode Traditionnelle Brut 2013

+1 Hordóban érlelt chardonnay

Ha a fentiek közül egyik bort sem szeretnéd az asztalodon látni, akkor sem kell csüggedj, ugyanis van lehetőség a testesebb fehérek között is keresgélni. A telt, érlelt és gazdag ízvilágú chardonnay tökéletes társa lesz a pulykás ételednek – főként, ha az gesztenyés töltelékkel készült! Aktuális kedvencünk Szőke Mátyás 2015-ös Chardonnay-je.

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!