Winelovers

Ellopták az üveg vodkát, ami 1,3 millió dollárt ér

És megvan róla a felvétel is

2018. január 22. - Winelovers

legdragabb_vodka.jpg

Három kilónyi arany és ezüst, gyémántberakás, és az 1912-es Monte Carlo Rally egyik autójának eredeti bőrhuzata: ez mind rajta volt azon a kifejezetten gyűjtőknek készült palackon, amelyet nemrégiben elloptak, majd megtaláltak: üresen. 

A New York Times magazin cikke szerint a Koppenhága belvárosában lévő Cafe 33 tulajdonosa, Brian Ingberg komoly kis vodka-gyűjteménnyel büszkélkedhet. A negyed évszázadon át beszerzett kollekciójának legértékesebb darabját – amely kiváló orosz vodkát tartalmazott, és orosz tulajdonosa szerint 1,3 millió dollárt ért – január elején azonban ellopták. 

A vendéglátóhely biztonsági kamerájának felvételein jól látszódik, hogy a tolvaj konkrét italt keres, amit miután megtalált, gyorsan kiviharzott a bárból. Pedig a ritkaság hollétéről kevesen tudtak, ráadásul a betörő a helyszínre kulccsal érkezett...

Íme a teljes, eredeti felvétel:

A vodka egyébként is elképesztő eszmei értékét tovább növelte, hogy a Netflix Kártyavár sorozatában is feltűnik, amikor az orosz elnök tósztot mond amerikai vendégének (Frank Underwoodnak, akit Kevin Spacey játszik) tiszteletére. (Videó a jelenetről ITT.)

Ennél a jelenetnél még izgalmasabb (és egyben szomorúbb), amikor a maszkos tolvaj rövid zseblámpás keresgélés után megszerzi a kiszemelt vodkát, majd elviharzik vele. 

Az üveg holléte titok volt. Eddig.

– nyilatkozta Ingberg a nagy port kavart üggyel kapcsolatban. A rendőrség néhány napos nyomozás után azonban megtalálta az ellopott palackot, ám a világ legdrágább vodkásüvege addigra behorpadt, és... kiürült. 

russobaltique-vodka_100638712_m.jpg

Fotó forrása

A Koppenhágához közeli Charlottenlund dúsgazdag városának egyik építési telkén találták meg a kuriózumot, amely addigra már vodka nélkül, üresen és behorpadva feküdt a földön. "Biztos vagyok benne, hogy a tolvaj megijedt, ezért hagyta inkább ott" – mondta Mr. Ingberg, majd hozzátette: "Valószínűleg amikor kiderült, hogy a dán hatóságokon kívül az üveg eredeti, orosz tulajdonosa is embereket tervezett küldeni a palack felkutatására, akkor a tolvaj megijedt. Komoly felelősség terhelte."

Leonard F. Yankelovich, a Dartz alapítója és a vodkásüveg eredeti tulajdonosa azt mondta: "Először azt hittem, ez az egész csak egy rossz vicc. Abban viszont biztos voltam, hogy előkerül az üveg. Bízom a vodka istenében."

russo-baltique-vodka_1442700105.jpg

Fotó forrása

A kivételes palack teljes neve Dartz & Russo-Baltique vodka, amit Ingbergnek adott kölcsön azzal az indokkal, hogy pont egy ilyen komoly vodkagyűjteményben van ennek is a helye. Az 1,3 millió dollár értékű üveget úgy 2-3 éve készítették, és az ebben pihenő orosz vodka az Alpok olvadt jegéből készült, és állítólag "nagyon bársonyos és sima ízű".

Most, hogy megkerült a palack, annak rendbetétele után Brian Ingberg ígéretet kapott arra Leonard F. Yankelovich-tól, hogy hamarosan újra vodka kerül bele, a gyűjtő legnagyobb örömére. 

Főkép forrása

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása