Az UB40 tényleg megcsinálta a Red Red Wine-t

Már a második évjárat van piacon

2018. április 10. - Winelovers

ub_0114--640x480.jpg

A brit reggae csapat slágere 1983-ban jött ki, saját vörösborának második évjárata pedig idén tavasszal. Először Hong Kongban mutatják be.

Az Eminent Life cég – amely hírességek limitált kiadású termékeinek kialakításával foglalkozik – az UB40 három alapító tagjával (Ali Campbell, Astro és Mickey Virtue) közösen piacra dobta a bort, amit szerintem már sokan elképzeltünk a slágert hallgatva. Mostanra viszont valóság lett!

 

Tavaly hozták ki először a saját red red wine-t, ami akkor egy 2014-es évjáratú, Bordeaux jobb partjáról származó házasítás volt, idén pedig végre kijött az új évjárat, a 2015-ös is. 

A bor merlot (82%) alapú, amelyhez a klasszikus recept szerint cabernet franc (18%) került, Saint-Émilion gyönyörű dűlőiről és híres szőlőtőkéiről. A Bordeaux Supérieur tétel a csapat énekese, Ali Campbell szerint meglepően jó ivású és könnyed, azaz simán jól esik belőle egy második pohár is.

A Wine Enthusiast szerint a bor nagyon komplex és gazdag, tanninjai roppant elegánsak és a kortyban is érezhető érett gyümölcsösség rendkívül vonzó. 

ub40-pre-order-left.jpg

"A bor teljes mértékben a sláger tiszteletére készült, ami Angliában '83-ban, Amerikában pedig '88-ban vezette a zenei toplistákat" – mesélte a Drinks Businessnek Ali, aki maga is dolgozott már édesanyjával és testvérével együtt Bordeaux-ban szüret alatt, ahol meghatározó élményekkel gazdagodott.

Az egyébként skót munkás családból származó Ali azt is elmesélte, hogy a 70-es évek végéig igencsak ritka dolognak számított a minőségi borozás, hiszen főleg az olcsó német bor és a Blue Nun volt elérhető –  amik szerinte mind szörnyűek voltak. Valahol a 80-as évek körül kezdett el változni a tendencia, akkorra népszerűbbé és elérhetőbbé váltak a minőségi borok is Nagy-Britanniában. 

30 évnyi kutatómunkánk van benne

– mondta Ali viccesen, amikor az újonnan debütáló borról sztorizott. Azt is elárulta, hogy hazudna, ha azt mondaná, személyesen vettek részt a borkészítés összes fázisánál, a főbb döntéseket viszont közösen hozták meg, a bor stílusát együtt alkották meg. 

A reggae csapat szerint nagy sikerek várhatók Hong Kongban, a bor ugyanis egyszerűek remek, és (tapasztalataik szerint) szuperül illik szinte minden ételhez. A sikerek után nem elképzelhetetlen, hogy újabb borral rukkolnak majd elő, ami persze ezután is biztosan vörös lesz.

Megkóstolnád? Egy normál palack ára 28,5 font, és ITT már rendelheted is. 

Itt pedig az eredeti, borral felejteni kívánó dalt láthatod és hallhatod:

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!