Winelovers

Most akkor fektessük vagy ne fektessük?

Mármint a bort.

2018. június 18. - Winelovers

istock-borok_fektetve.jpg

Újabb vita van kibontakozóban a helyes bortárolásról. Lassan eljutunk oda, hogy az a legtisztább ügy, ha rögtön megisszuk a bort.

Múlt héten még arról cikkeztünk, hogy még egy csavarzáras bort is érdemes elfektetni, ha azt akarjuk, hogy minél tovább megőrizze a minőségét. Erre most előáll Dr. Miguel Cabral, a portugál Amorim, vagyis a világ vezető parafadugó-gyártó cégének fejlesztési vezetője, és azt állítja, hogy semmilyen bort nem kell fektetni.

Az évszázados (tév)hit azt tartotta, hogy a dugóval zárt boroknál azért van erre szükség, hogy a parafa ne száradjon ki és zsugorodjon össze, mert akkor levegő éri a bort és oxidálódik, azaz végső soron öregedésnek indul.

via GIPHY

A dugó sosem fog tudni teljesen kiszáradni, hiszen a bor miatt az üveg nyakában az üres térben gyakorlatilag mindig 100 százalék a páratartalom

– mondta a vinepair.com beszámolója szerint a minap Cabral. Igyekezett eloszlatni azt a tévhitet is, miszerint a borokat nyirkos pincében kell tárolni. „A környezet páratartalmának nincsen semmilyen hatása a dugóra, azt csak a palackon belüli páratartalom befolyásolja.” Cabral ennek alátámasztására bemutatott egy 13 évvel ezelőtti tanulmányt, amit az Ausztrál Borászati Kutató Intézet készített a témában.

Ha ezt valóban ki is húznánk a fektetett tárolás melletti érvek közül, még mindig marad elég másik: helyet lehet vele spórolni és könnyebben hozzáférhetővé teszi a borokat. Ráadásul ahogy fent is írtuk, az sem baj, ha inkább egyből megisszuk a borunkat. 

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása