A borverseny kulisszái mögött

A felkészültségnél semmi sem fontosabb

2018. július 18. - Winelovers

pezsgoteszt-5134.JPG

A borversenyes kérdéskör már akkor megosztó, amikor még csak felvetjük. Ha beszéd közben szóba is kerül, akkor nincs visszaút: tuti vitát gerjeszt. Van ugyanis termelő és fogyasztó egyaránt, aki szentül hisz az érmek, listák, pontszámok értékében; ugyanakkor ismerünk nem is egy pincészetet és borászt, aki soha nem nevezné borversenyre a borait. Most beavatunk annak a borversenynek a titkaiba, ami szakmailag és hitelességben is verhetetlen. Figyelj!

Fotó: Gellér Anna, Winelovers Pezsgőteszt 2018

Az emberek talán nem is tudják, milyen elképesztő háttérmunkát jelent egy-egy több száz tételes borverseny lebonyolítása. A komoly alaposságot igénylő előkészületekbe már hónapokkal korábban belevetjük magunkat, hogy aztán a lehető legobjektívebb és leghitelesebb listával álljunk elétek. 

Az idei 100 legjobb magyar bort felvonultató magazin ráadásul több szempontból is megújul. 

Egyrészt mivel 2016-ban és 2017-ben lehetőségünk volt a TOP100 - A 100 legjobb magyar bor magazin elkészítésében szakmai partnerként aktívan részt venni (mindkét évben a Winelovers csapata szervezte és bonyolította le a 100 legjobb magyar bor kóstolóját, tervezte és szerkesztette a kiadvány tartalmát), az idei évben úgy döntöttünk, hogy önálló márkanév alatt, Winelovers 100 - A 100 legjobb magyar bor címmel, saját kiadásban jelentetjük meg a magazint. Azt, amely hozzájárul a legjobb magyar borok népszerűsítéséhez, a fogyasztókat pedig támogatja abban, hogy a sokszínű kínálatban megtalálják azokat az igazodási pontokat, amelyek borválasztásukat segíthetik.

És mi garanciát vállalunk arra, hogy mind tartalmában, mind küllemében a legmagasabb színvonalon kerül majd elétek.

via GIPHY

Na de, kanyarodjunk vissza az előkészületekhez. Ilyenkor nagyon fontos, hogy professzionális körülmények között kerüljön sor a kóstolásra, azaz:

  • természetes megvilágítású, illatmentes helyiségben (és kerüljük a parfümöt is)
  • szakavatott személyzet segítségével (ne azzal a haverral, aki fél pezsgőt bontani)
  • a borok megfelelő ütemezésével (érdemes flight-okban kóstolni)
  • a borok megfelelő hőmérsékletén (erről bővebben ITT olvashatsz)
  • a megfelelő pohár használatával (a legjobb kóstolópohár fehérborosra hasonlít)
  • a legjobb borokból válogatva 

sommelier_ferfi_bor_fal_istock.jpg

És akkor most beavatunk. 

Mi a bírálat célja?

Megtalálni és megnevezni azt a száz magyar bort, amelyek a borversenyek eredményei, valamint a szakmai ajánlók javaslatai alapján a borászok által beküldött borokból összeálló mezőnyből a zsűri pontszámai alapján kiemelkedik.

A százas listán kívül egyébként további 11 kategóriában is értékeljük a borokat, kategóriánként a legjobb 5-5 tételt bemutatva.

Kategóriák:

  • pezsgő
  • illatos fehérbor
  • olaszrizling
  • furmint
  • rozé
  • kékfrankos
  • Villányi Franc
  • bikavér
  • bordeaux-i házasítás
  • természetes édes bor / késői szüret
  • aszú

Milyen tételek kerülnek a zsűri elé?

Annak érdekében, hogy a legszélesebb merítéssel dolgozhassunk, a mértékadó hazai és nemzetközi borversenyek legjobbjai (2017. július 1. - 2018. június 30. között lezajlott versenyek legalább aranyérmes borai) és a felkért szakmai ajánlók által javasolt tételek kerülnek a zsűritagok elé. Az ajánlást azért tartjuk fontosnak, mert így olyan termelők és borok is esélyt kapnak a megmérettetésre (és egyben visszajelzést is), amelyek a borversenyeken nem indulnak, mégis a legjobbak között lehet a helyük.

pezsgoteszt-5382.JPG

Fotó: Gellér Anna, Winelovers Pezsgőteszt 2018

Kik bírálnak?

A zsűri tagjai WSET diplomával rendelkező szakemberek, nemzetközi borakadémikusok; közülük többen a Borkollégium oktatói. A képzési háttér egységessége biztosítja az egyezményes sztenderdek szerinti, objektív bírálatot.

Zsűritagok:

  • Caroline Gilby Master of Wine, borszakíró, a zsűri elnöke
  • Bálint László DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a FurmintUSA alapítója, a Borkollégium oktatója
  • Kielmayer Kristian DipWSET, nemzetközi borakadémikus, borszakíró, tanácsadó, a Borkollégium oktatója
  • Konkoly Mihály DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a Gróf Buttler Borászat kereskedelmi vezetője
  • Mészáros Gabriella DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapítója és vezető oktatója
  • Sánta Zoltán DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium vezető oktatója
  • Szakács-Orha Imre, DipWSET, Master of Wine hallgató, a WINB Development Association (Románia) alapítója és elnöke
  • Vancsik Ivett DipWSET, nemzetközi borakadémikus, a Vinoport.hu és a Winelovers 100 főszerkesztője

img_3034.JPG

Fotó: Jáni Annamária

Milyen körülmények között és milyen szempontok alapján zajlik a bírálat?

A zsűri minden tételt vakon kóstol és a nemzetközileg elfogadott 100 pontos skálán, szabadszavas borleírással kiegészítve a megadott érzékszervi bírálati és minőségi szempontok alapján értékeli a borokat. Minden zsűritag minden bort megkóstol. A zsűri tagjainak pontszámait a jegyzőkönyv vezetője az egyes flight-ok (kóstolási blokkok; max. 12 tétel kerül kóstolásra egy flight-on belül) után tételenként, elektronikusan rögzíti. A végső pontszám az egyes zsűritagokról kapott pontok számtani átlaga alapján kerül meghatározásra.

A bírálat 2018 augusztusában, a Borkollégiumban, több napon keresztül zajlik majd (figyeljétek közben a 100 legjobb magyar bor Facebook oldalát is a friss infókért). 

Amennyiben a zsűritagok bármelyike borhibára utaló jelet vél felfedezni, az adott borból egy új palack kerül bontásra.

Mi biztosítja a bírálat objektivitását, a pontozás tisztaságát, hitelességét, megbízhatóságát?

A borok kóstolása vakon történik; az egyes tételek felfedésére a végső pontszám rögzítése után, a kóstolónap végén kerül csak sor, ezzel is biztosítva a bírálat elfogulatlanságát.

Hogy készülnek a borleírások?

A kiadványban szereplő borleírásokat a zsűritagok és saját kóstolási jegyzeteik, valamint a borokat beküldő termelőktől kapott technikai adatlapok alapján Ripka Gergely és Hegyi Gábor borszakírók készítik.

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!