Meg fogsz lepődni, melyik nemzet issza a legtöbb alkoholt

Nem az oroszok, nem is az írek

2018. augusztus 24. - Winelovers

no_borkostolas_istock-942759896.jpg

Újabb kutatás eredményét sodorta elénk az élet, ezúttal az derült ki, hogy mely nemzetek veszik magukhoz a legtöbb piát, és melyik az az ország, ahol soha semennyit nem isznak. Szerintetek Magyarország hol szerepel a sorban?

A Global Information System on Alcohol and Health (GISAH) legújabb kutatása alapján végre kiderül, melyik országokban fogyasztják egy főre vetítve a legtöbb alkoholt éves szinten. A hivatalosan és nem hivatalosan jegyzett (otthon készített...) alkoholt is beleszámolták, majd színes világtérképpel illusztrálták. 

Mi is elkészítettük saját, magyar nyelvű verziónkat, amin remekül látszik, hogy például a hűvösebb országokban élőknél magasabb az alkoholfogyasztás aránya (mondjuk ez nem is meglepő), viszont azon országokban, ahol a vallás, az alacsony fizetések, vagy éppen a magas adók nem engedik, ott jóval alacsonyabb. 

Itt már láthatjátok is, hogy melyik a TOP 10 ország, Moldovával az élen. Mi meglepődtünk, hogy Magyarország nem került fel!

  1. Moldova (17.4 liter per fő)
  2. Fehéroroszország (17.1 liter per fő)
  3. Litvánia (16.2 liter per fő)
  4. Oroszország (14.5 liter per fő)
  5. Csehország (14.1 liter per fő)
  6. Románia (12.9 liter per fő)
  7. Szerbia (12.9 per fő)
  8. Ausztrália (12.6 per fő)
  9. Portugália (12.5 per fő)
  10. Szlovákia (12.5 per fő)

top10_alkoholfogyasztas.jpg

Lejjebb pedig a legkevesebb alkoholt fogyasztó országokat láthatjátok: ők például az egy liter per fő fogyasztást sem érik el. 

  • Egyiptom (0.3 liter per fő)
  • Nigéria (0.3 liter per fő)
  • Banglades (0.2 liter per fő)
  • Comore-szigetek (0.2 liter per fő)
  • Szaúd-Arábia (0.2 liter per fő)
  • Jemen (0.2 liter per fő)
  • Kuwait (0.1 liter per fő)
  • Mauritania (0.1 liter per fő)
  • Pakisztán (0.1 liter per fő)
  • Líbia (0)

utolso10_alkohol.jpg

Utóirat: mindig tartsd mértéket, ha iszol!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!