Nem kéne több bort igyanak a franciák se, mint 2 pohár

Moderálniuk kell magukat

2019. április 05. - ferenczicsilla

no_wine_istock.jpg

Francia közegészségügyisek arra kérik a franciákat, ne igyanak többet napi két pohár bornál, és ha lehet, ne is minden nap igyanak. Most éppen a bor ellen érvelnek a szakemberek, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. 

Lassan heti rendszerességgel olvashatunk cikkeket arról, hogy az alkohol- és azon belül a borfogyasztás vajon jó-e nekünk, vagy sem. Most éppen a franciákat kritizálják a franciák, állítólag ugyanis túl sokat isznak. 

A francia paradoxon

Hogy mi a sok, és mi a kevés, az nagyjából 2-3 évente változik. Az azonban bizonyos, hogy a rengeteg telített zsírsav elfogyasztása ellenére (rengeteg vajat, sajtot és állati zsiradékot fogyasztanak) a szív- és érrendszeri megbetegedések száma Franciaországban jóval alacsonyabb, mint más, esetleg kevesebb zsírt fogyasztó országokban. 

Na de visszatérve, a Santé Publique France szerint például a francia felnőttek negyede iszik jóval többet a kelleténél (mondjuk nem csodálom), ami évente 41 ezer emberi élet elvesztéséhez vezet. Így pedig a dohányzás után a túlzott alkoholfogyasztás került a dobogó 2. helyére Franciaországban a halálesetek számát tekintve. 

Ez nagyjából 10.5 millió, alkoholt fogyasztó embert jelent Franciaországban. Ők szinte kivétel nélkül annyit isznak, hogy azzal egyértelműen a rákot, magas vérnyomást, agyvérzést, és egyéb szív- és érrendszeri betegségeket kockáztatják

– avatott be Viet Nguyen-Thanh, a Santé Publique France vezetője.

A most elindított kampányhoz útmutató is tartozik, ami 10 pohárban maximálja a heti borfogyasztást, ahol az egy pohár egy decit jelent. Így tehát összesen heti 10 deci bornál húzzák meg a határt. (Mellesleg az Egyesült Királyságban például heti maximum 14 pohár bort javasolnak, azaz napi kettőt.)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a franciák igencsak élen járnak alkoholfogyasztásban: átlagos éves fogyasztásuk ugyanis 12,6 liter tiszta alkoholt jelent, amivel megelőzik Litvániát, Németországot, Írországot és az Egyesült Királyságot is. 

via GIPHY

Ugyanakkor az is igaz, hogy van egy egyértelmű, de lassú csökkenés 2015 óta, ami nem csak Franciaországban, hanem a világon szinte mindenhol megfigyelhető: talán az alkoholmentes italtrendek előretörésének köszönhetően. 

Az előrejelzések (IWSR) szerint viszont ez a trend át fog fordulni, és ismét növekedni fog az alkoholos italok fogyasztásának mértéke – mégpedig elsősorban a whisky-é – a következő öt évben. 

Jérôme Villaret, a Languedoc AC borászainak küldöttje aggályát fejezte ki a kampány kapcsán, mondván, az ilyenek elijeszthetik a moderáltabb fogyasztókat, mivel ettől még inkább bűnösnek fogják érezni magukat. A kampány viszont csak április 12-ig fut, úgyhogy azután már vélhetően semmi sem zavarhat senkit össze. Hacsak nem jönnek ki ezután még egy tanulmánnyal.

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!