Megihletett a MET-gála: minden ruhának van egy borpárja

Extremitás level1000

2019. május 09. - ferenczicsilla

billy_porter_cristal.jpg

Napok óta a MET-gálával van tele az internet, érthető módon én is alig bírom levenni a szememet a felkavaró ruhakölteményekről. Olyannyira, hogy rögtön italokat is párosítottam minden kedvenc ruhámhoz. Szubjektív válogatás következik.

A MET-gála az az esemény, ahol nyugodtan elgurulhat a gyógyszered, és annyira szabadjára engedheted a fantáziádat, amennyire csak akarod. Így történt ez idei eseményen is, amihez a témát Susan Sontag: Notes on 'Camp' című, 1964-ben megjelent esszéje adta. Idén tehát TÉNYLEG minden a túlzásról szólt, és ezzel szerencsére a legtöbb celeb élt is. 

Én pedig fogtam magam, és címkéje, stílusa vagy ízvilága alapján kapcsoltam össze a borokat a 2019-es MET-gála meghökkentő szettjeivel. Lássuk, kihez mi passzol, legalábbis ruhája alapján. 

Lady Gaga + Hello Kitty Special Edition Sparkling Rosé

Ez az inkább mókás, mint komoly habzóbor pinot nero és chardonnay házasságából született, ami elég szokatlan párosítás, úgyhogy tökéletesen illik a popikonhoz. A habzóbor illata édes és elsősorban virágokra emlékeztet, mondhatjuk hogy egyértelműen "női ital", finoman pikáns ízvilággal, egyenletes habzással. Rendkívüli, az biztos. 

lady_gaga_hellokitty.jpg

Jared Leto + Vending Machine Wines Horror Show 2013

A hollywood-i csillagra pillantva nekem egyből egy horrorfilm jut eszembe, abból is a felkavaróbb fajta. Nem is igazán passzol más bor az outfitjéhez, mint egy olyan, amin ez az igencsak para ikerpár található, a napa-völgyi Vending Machine Winery-től. A találóan Horror Show nevű bor 5. évjárata sűrű és sötét, tele csokira és áfonyára emlékeztető aromákkal. Utóíze állítólag gyilkos. 

jared_leto_horrorwine.jpg

Kylie Jenner + Viniq likőr

Hála istennek az Insta-celebek koronázatlan királynője is megjelent ezen az eseményen, az egész Kardashian klánnal együtt. Az ütős (és mellesleg szerintem gyönyörű) Alexander Wang ruhát senki nem tudná úgy viselni, mint ő, így természetesen egy meglehetősen egyedi, lila színű ital illik a szemet szúró szetthez is – amiről amúgy korábban már írtunk ITT.

kylie_purple.jpg

Cara Delevigne + Skizo Sauvignon

A vagány modellt most sem kellett félteni: szivárványos – állítólag cirkusz-ihlette – Dior ruhájában sikerült mindenkit elkápráztatnia, de legalábbis azokat, akik túljutottak a banános-tükörtojásos fejdísz és káprázatos sétapálca kombinációján. Pontosan ezért választottam a bolondos szetthez bolondos bort, ami színes, menő és fiatalos. Ez pedig nem más, mint a badacsonyi Skizo Borház illatos és vidám sauvignon blanc-ja. 

cara_skizo.jpg

Cardi B + Domaine de la Pousse dOr Chambolle-Musigny 2010

Nyugi, tudom, hogy a nő alpári, a bor meg kifinomult. De ez a ruhaköltemény, amely Thom Browne designer nevét viseli, olyan komoly, hogy a bornak is muszáj hasonlóan komolynak lennie. A burgundi vörös estélyi szó szerint monumentális, 30.000 festett kakastoll díszíti a ruhát, amit kb. 2000 órán át készítettek az amerikai rappernek. Ehhez a lehengerlő estélyihez pedig lehengerlő bor illik, eleganciával, finesszel és egy kosárnyi illatos málnával a kortyban. Hatásos. 

cardi_b_burgundy.jpg

Billy Porter + Cristal

Az amerikai előadóművész idén is megadta a módját a bevonulásnak: hat félmeztelen férfi cipelte be, mint egy valamire való egyiptomi fáraót. Ezután már saját lábán, dívákat meghazudtoló módon vonult színaranyban, és tulajdonképpen mindenkitől ellopta a show-t – pedig valljuk be, sokan próbálkoztak. Kizárólag a Louis Roederer ikonikus Cristal champagne-ját tudom mellé képzelni. Gondolom, nem szorul magyarázatra. 

billy_porter_cristal.jpg

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!