Winelovers

3,2 millió forint egyetlen fürt szőlőért? Igen!

Spoiler: ez is Japánban történt

2019. július 18. - Winelovers

takasi_ruby.jpeg

Egy fürt különleges minőségű, zamatos és lédús vörös szőlőt 1,2 millió jenért (3,2 millió forint) árvereztek el az idei aukciós szezon első napján Japánban. Ezzel megdőlt az utóbbi évek rekordja. 

Fotó forrása

12 éve jelent meg a piacon a Ruby Roman nevű, magas (több, mint 18%-os) cukortartalmáról híres szőlőfajta, ami a valaha volt legmagasabb áron kel el évről évre. Különlegességét az is adja, hogy a fürt mind egyes szeme 20 grammnál nagyobb súlyú. 

A szőlőfajta piacra kerülésének 12. éve és a Reiva-kor első aukciójának tiszteletére 1,2 millió jent ajánlottunk egy fürtért

– mondta a 45 éves Hoszokava Takasi, a sikeresen licitáló cég képviselője. (A Reiva-kor az új japán uralkodó májusi trónra lépésével kezdődött új korszak elnevezése.)

japanese-ruby-roman-grape-size.jpg

Íme egy szem Ruby Roman szőlő

A Hjakurakuszo cég – a prefektúrában három hagyományos japán fogadó, vagyis rjokan tulajdonosa – nevében egy nagykereskedő licitált a kanazavai árverésen. Hoszokava hozzátette, nagy örömmel mutatják majd be a fogadó vendégeinek is a szőlőt, amire roppant büszkék. 

Sokan aggódtak, hogy a június végi rossz idő miatt romlik a nemes fajta minősége, de a július szerencsére melegedést hozott Ishikawa prefektúrában (kizárólag itt termesztik a különlegességet). Zsendülés közben folyamatosan figyelik a szőlő súlyát és cukortartalmát, 2010-ben például összesen 6 fürt kapta meg a prémium minősítést, 2011-ben pedig egy sem. A várakozások szerint 2019-ben mintegy 26 ezer további fürt Ruby Romant adnak el szeptember végéig.

Íme egy korábbi, angol nyelvű videó az extrém gyümölcs termesztéséről: 

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása