Winelovers

Könnyen összekeverhető boros kifejezések #1

Vulkáni tufa, tuffeau, mésztufa

2020. május 22. - Winelovers

badacsony.jpg

Ezeket a kifejezéseket azért érdemes tudnod, mert van köztük olyan, ami hazánk borászata szempontjából is meghatározó, ráadásul mindegyik különleges borokhoz kapcsolódik.

Fotó: Borkollégium - Bortankönyv 1.

Az alábbi három kifejezés mindegyike valamilyen talajt, kőzetet jelöl, de csak az első kettőnek van jelentősége szőlészeti/borászati szempontból.

Tufa

Olasz eredetű szó, jelentése lávakő. A tufa robbanásos vulkáni kitörés során a vulkanikus törmelékár keletkezésekor a porból és hamuból létrejött lazább szerkezetű kőzet, néha lyukacsos törmelékkőzet, melynek anyaga mint vulkáni hamu vagy homok került vulkáni kitörések alkalmával a földfelszínre, és vagy megkeményedett, összeálló állapotban került a felszínre, vagy pedig – ami gyakoribb eset – a víz hordta össze és rétegekben lerakta azt. A tufa tehát a vulkánok által kilövellt mindenfajta szilárd törmelékanyag, ezért anyagának alkotórészei különböző eredetűek és különböző szemcseméretűek lehetnek, amely a magma szétszakadt foszlányai és a belesodródott, a felszínen lévő kőzetanyagból kerül bele.

Vulkáni kőzet található hazánkban többek között Tokajban, Somlón, a Badacsonyban, a Mátrában és az Egri borvidék egy részén.

Tuffeau (ejtsd: tüfó)

A mészkő egy speciális változata a Loire-völgyben. 90 millió évvel ezelőtt létrejött könnyű, porózus szerkezetű, puha tengeri üledékes kőzet. Homokkal, agyaggal, kovával kevert változatán (ilyen van Anjou, Saumur és Touraine régiók körül) a szőlő nagyon jól érzi magát, és a belé vájt pincék is ideálisaj a bortárolásra, mert egész évben remekül tartják a hideget.

Mésztufa

Eegyéb megnevezése: travertínó, édesvízi mészkő, tavi mészkő, forrásmészkő, mészszivag, traventin, mészszinter. Jellegzetesen lukacsos, színe fehér, de idővel vagy szennyeződésekkel krémszínű, vagy akár barnább színt is kaphat. Édesvízből kalcium-karbonát kicsapódása során keletkezik hévízforrásnál vagy mészkőbarlangban. Az utóbbi esetben cseppkövet képez. Az ókori idők óta templomok és paloták építésére használt anyag, a borhoz nincs köze, viszont sokan össze szokták keverni az előző kettővel.

borkollegium-altalanos_1000x563.jpg

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!

süti beállítások módosítása