Winelovers

Dobozos borok alkohol nélkül robot sommelier-től?

2021 bortrendjeiből szemezgettünk.

2021. január 26. - Winelovers

trends_2.jpg

A Wine Intelligence adatelemző és tanácsadó cég minden évben megjeleníti a következő évre vonatkozó boros előrejelzéseit. Ezekből válogattunk.

szerző: Kis Hajnalka


2021 egyértelműen a COVID ideje alatt már elkezdődött változások folytatása lesz. 


A mennyiség helyett a minőséget részesítjük majd előnyben, ami szerintük többek között annak a következménye is lehet, hogy a COVID-ban megingott gazdaságok helyreállításához, a kormányok kezében az egyik aduász a nem szükségszerű cikkek komolyabb megadóztatása. Ide tartozik az alkohol is. Jobban meggondoljuk tehát, hogy mit veszünk, és ha már lúd, legyen kövér alapon, a finomabb és drágább felé indul majd a kezünk a polcokon.


A hagyományos palackméret helyett egyre több alternatív csomagolásban találunk majd bort. Ennek egyik oka, hogy a hét és fél decis-palackok termelése, tárolása és szállítása nagy környezeti terheléssel jár. 2020-ban már itthon is találkozhattunk bag-in-box borral, és valószínűleg dobozos borokkal is. Ez utóbbi gyártása bár nem sokkal környezetkímélőbb a palackéval szemben, de egyszerűbben tárolható, és könnyen magunkkal vihető. A winemeridian már konstatálta a kisebb méretű palackba zárt Champagne és Prosecco exportjának növekedését, és ezzel alátámasztja a 2021-es év másik fontos hajtómotorját: az egészségre törekvést. Ezt a vírus ideje alatt magyarázni sem kell.


A COVID-nak köszönhetően a borturizmus és az éttermekben összegyűlt borfogyasztó társaságok szinte teljesen megszűntek, ami a borászok számára óriási veszteséget jelent. Ennek köszönhetően viszont a termelők a forgalmazó és terítő cégek helyett egyre inkább a fogyasztók felé fordulnak. A pandémia alatt egycsapásra digitalizált iskola – munka – vásárlás háromszögében megjelent a digitális borkóstolás, amit a  szemfülesebb termelők saját maguk tartanak, miután az előzetesen jelentkezett résztvevők házához szállították a kóstolni készült bort. Van már digitális pincetúra, és szinte a nap minden órájában, minden közösségi platformon elérhető borász. Aki tehette, megnyitotta az e-boltját a saját weboldalán, és várhatóan ez marad a fő csatorna a 2021-ben is.


Az időközben felnőtt, termék helyett élményt kereső Z-generáció az elmúlt hónapokban szintén bebizonyította, hogy az általuk jól ismert, internetes platformokra kényszerült bor iránt komolyan érdeklődnek.
Ez az 1995 után született generáció tagjai a közösségi hálók világába belenőtt, fizetőképes - hiszen még legtöbbször egyedülálló -, friss energiájú és csillapíthatatlan tudásszomjjal élő fiatalok, akik kérdéseikre a válaszokat nem a könyvtárban, hanem a neten keresik. Fel tudják és fel fogják szívni az új csatornákon keresztül felkínált termékeket, ha azok megfelelő „csomagolásban” vannak.
A hagyományos árusításhoz szokott borászok egy részének ez nagy kihívást jelent. Most már nem a családi történelmet és a hely szépségét kell kiemelni, hanem divatos hashtagekkel tarkított insta-posztokat kell rendszeresen közzétenni a fiatalok nyelvén, és azokat influencerek által bemutatni, lehetőleg receptkönyvvel, visszajelzési lehetőséggel, nyereményekkel és egy kattintással elérhető webshoppal.


Elin Mccoy, amerikai borkritikus, a Bloomberg Markets rovatvezetője szintén a héten tette közzé a 2021-es előrejelzéseit. Meglátása szerint

felértékelődnek az “egészséges borok”

amely alatt nem csak alacsonyabb alkoholtartalmú és kisebb kiszerelésű, de akár alkoholmentes borokat is ért. Szerinte továbbra is a rozé marad a díva, amit jól jelez, hogy idén megjelentek az első eredetvédett rozé Prosecco-k. Terjedni fognak a Hard Seltzerek, amelyek a gyártás során létrejött szén-dioxiddal dúsított, alacsony alkoholtartalmú, gyakran gyümölcsös ízű vizes italok, természetesen dobozban. Azért tőlünk, magyaroktól, ez nem is áll annyira távol. Itt olvashatod Fröccs kalauzunkat.

Csak kapkodjuk a fejünket a sok újdonság láttán, és ha még nem lenne elég: megjelentek az első sommelier robotok, amelyek az USA-ban a kis létszámú éttermek asztalai között kontaktmentesen, fertőzésveszély nélkül kínálják a bort a vacsorához.

Azért a home office-ban nyugodtan kibonthatsz egy üveg (!) magas alkohol tartalmú bort is, ha ennyire maradi lennél. Válogass itt.

 webshop_altalanos_hirdetes_1000x563.jpg

süti beállítások módosítása