Winelovers

Borturizmus általában és a Balcsi körül

2021. június 15. - Winelovers

wine-tourism.png

A bor különleges helyet foglal el nem csak a szívünkben, hanem az italok között is. Az elkészítéséhez nem akármilyen szakértelem szükséges, gazdag történelmi hagyománya van mind az előállításnak, mind a fogyasztásnak, valamint a gasztronómiával is könnyedén él áldásos szimbiózisban. A szőlőfajták és az érlelés módjának változatossága miatt rendkívüli sokszínűség jellemzi. Mivel a minőségi szőlőtermesztéshez nem megfelelő akármilyen talaj és akármilyen éghajlat, érlelni sem lehet akármiben és akárhogyan, valamint borász sem lehet csak úgy akárki, ezért a jó bor termőhelye csábító, felfedezésre váró úticél a borkedvelők körében.

Kép: http://old-boy.co.uk/

Szerző: Szabó Niobé

 

Élet a pincén túl

A borturizmus az a kirándulás, amelynek egyik, ha nem a legfőbb motivációja a borkóstolás, és/vagy a borkészítés mikéntjének megismerése. Ennek klasszikus formája a pincelátogatás és borkóstolás, azonban jóval több lehetőségünk van, ha borturistákká szeretnénk válni. Ebbe a fogalomba ugyanis beletartozik a pincelátogatáson és a borkóstoláson kívül a szüreti eseményeken, vagy akár egy borfesztiválon való részvétel, esetleg egy bormúzeum felfedezése is.

Kedvenc, vagy leendő kedvenc borunk termőhelyét megismerni egy tartalmas, autentikus vidéki kiruccanás lehet azok számára, akik a különleges, helyi, hagyományosan készülő borfajtákra kíváncsiak. Fokozza a kirándulási kedvet, ha ez az úticél egy festői természeti környezetben található, híres az onnan származó bor, az ottani borász, vagy esetleg látványpincével, borvendéglővel, illetve valamilyen, például szüreti rendezvénnyel kedveskedik a borkedvelőknek. Ha borútra kelünk, akkor egy körülbelül egynapos túra keretében járjuk be egy kisebb földrajzi terület borvidékét, pincéket, kóstolóhelyeket keresünk fel, és élünk az egyéb borturisztikai szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel, például borétteremben fogyasztjuk el vacsoránkat.

Az iszik vagy vezet szabály most is érvényes, így a kiruccanás után a legideálisabb, ha szállást bérlünk, és nem az, ha elrángatunk magunkkal valakit sofőrnek, aki aztán passzív-agresszív szempárral lesi vágyakozva az italt, melyet csak barátai kóstolhatnak. Léteznek wellnes és wine spa hotelek, így kedvenc italunkról feltöltődés közben sem kell lemondanunk, és az éjszakát is kényelmes ágyban tölthetjük. Vannak, akikben nem veszett el mélyen valahol egy rendezvényszervező szelleme, és tehernek érzik a borút kivitelezésének kigondolását. Az ő számukra is van kényelmes megoldás, ugyanis léteznek szervezett, kiscsoportos borutak is, amelyekre lehet foglalni. Ha viszont a kirándulás sem tartozik a kedvenc elfoglaltságuk közé, még mindig ott van az az opció, hogy házhoz rendeljük a bort, akár a pincészettől is.

Napfény járja át a szívem újra

Nyár, napfény, Balaton, és persze az elmaradhatatlan bor. A balatoni borvidékek népszerű desztinációi a borturistáknak, főleg a fehérbor pártiaknak, ugyanis a fehér szőlő a legjellemzőbb a vidékeken. Van pár kifejezetten itt jellemző szőlőfajta, például a Kéknyelű, melyből főleg száraz, savas karakterű borokat készítenek. A legelterjedtebb az Olaszrizling, melyből zamatos, harmonikus borok készülnek. Említésre méltó még a muskotály, mely Muscat Ottonel szőlőből készül, és az intenzív illatú, zamatú Szürkebarát. A talaj adottságai miatt jellemző a hagyományos művelés, a kis gazdaságok, a tradicionális kis pincék, így a természetközeliség és a sajátos atmoszféra is különösen csábító jellegzetessége a területnek. De vajon milyen bort érdemes kóstolni a különböző balatoni borvidékeken?

Badacsonyi borvidék

wine-tourism-1.jpg

Kép: https://wines.travel/

Ezen a területen már több ezer évvel ezelőtt is virágzó szőlőkultúra volt. A borvidék jellegét vulkanikus talaj adja, valamint a Nap bőkezűsége és a Balaton közelsége miatt a déli lejtőkön kialakuló mikroklíma, amely különlegessé teszi a helyet. A borvidék azonban nem csak a hegyeket foglalja magában, hiszen Balatonszepezdtől Szigligetig tart. Ha már végigjártuk a tanösvényeket a gyönyörű hegyeken, felfedeztük az ottani bányákat, a szőlőhegyek kápolnáit is megcsodáltuk, az itteni települések is számos látnivalót kínálnak. Csónakázhatunk Tapolcán a tavasbarlangban, bejárhatjuk a badacsonyörsi arborétumot, vagy a badacsonytomaji tájház, vagy a szigligeti vár segítségével időutazáson vehetünk részt, ám ha biciklitúrázni támad éppen kedvünk, azt is megtehetjük. Érdemes augusztus első hetében ellátogatni a vidékre, az Ábrahámhegyen ugyanis ekkor rendezik meg minden évben a bornapokat. Novemberben pedig Márton napján ekkor kóstoltatják meg először a gazdák az újborokat, így akkor is megéri visszatérni.    

A borvidéken szinte kizárólag fehér borszőlő fajtákat találunk, azon belül is főleg Olaszrizling terem, de a legendás zászlósbor a Kéknyelű.

A badacsonyi borok jellegzetesen testesek, tüzesek, zamatosak és magas az alkoholtartalmuk, különlegességük pedig az enyhén fémes-sós jegy, mely elegánsan köszön a fogyasztónak.

Balatonfelvidéki borvidék

Hévíz az egyik, ha nem a legjelentősebb magyar fürdőváros. Ezt azért érdemes kiemelni, mert az amúgy is turistavonzó település külvárosa Egregy, mely a Balatonfelvidéki borvidék egy része, tehát borturisztikai szempontból fokozottan figyelemre érdemes terület. A nagy érdeklődés következményeképp számos kisvendéglő, bort és ételeket kínáló hangulatos hely fejlődött, miközben a hagyományos, földdel fedett pincéket is sikerült megőrizni.

Itt is főleg fehér borszőlőket találunk, kékszőlők közül csak a Pinot noirt termesztik 10 hektárnál nagyobb területen. A legkiemelkedőbb a Cserszregi Fűszeres, Szürkebarát és Olaszrizling triumvirátusa. A borvidékről ki kell még emelni a cserszegi körzetet, valamint ismét a Cserszegi Fűszerest, melyet 1998-ban az év fehérborává választottak Angliában. Mivel nem tudták kiejteni a nevét, először Kiejthetetlenként, majd Woodcutter’s White néven kezdték forgalmazni Kamocsay Ákos díjnyertes borát. Itt található a „Cserszegi Fűszeres” Nemzetközi Borút Egyesület borútja is.

Balatongyörökön a Nyitott pincék napja, a Borkorzó, Gyenesdiáson a Bornapok csalogatnak turistákat a területre minden évben.

A borvidék borai elegánsak, finom savtartalmúak, zamat gazdagok és teltek.

Balatonfüred–Csopaki borvidék

A Zánkától Balatonalmádiig húzódó borvidéken készítik a legjobb Olaszrizlingeket. Balatonfüred a XIX. századra a Balaton fővárosává lett, ahová szívesen jártak üdülni, bálozni. Itt található számos más látnivaló mellett a Jókai emlékház, Vitorlázeum, Kerektemplom vagy a Zsidó Kiválóságok Háza, továbbá a Kisfaludy és a Vaszary Galéria. 1932 óta rendeznek Borheteket a nyár utolsó hónapjában, amely a szőlősgazdák mellett az iparművészek felvonulásával is kecsegtet. A borvidék települései közül ki kell még emelni az apátsági hagyományok, illetve a levendulakedvelők fellegvárát, Tihanyt is, amely szintén megér egy misét. A félsziget tavai, gejzírkúpjai, a barátlakások, a nemzeti park által fenntartott Levendula Ház, vagy a fesztiválok nem hagyják unatkozni az odalátogatókat.

Balatonboglári borvidék

img_0-1456426367_960x431.jpeg

Kép: https://www.voyagerluxe.com/

Balaton déli partján, a Somogyi dombvidéken terül el. 1948-tól a Balatonboglári Állami Gazdaság révén igazi nagyüzem is működik itt, amely pezsgőt is gyárt, így kiváló választás, ha a pezsgőkkel is szeretnénk közelebbről megismerkedni.

Itt is nagyobb arányban találni fehér szőlőket, így népszerűek az itteni könnyed, harmonikus muskotály borok és pezsgők más fehérborfajták mellett. A vörösborok esetében inkább a burgundiai típusú gyümölcsillatokat, zamatokat adó borok készítésére alkalmas ez a vidék.

A vörösborokra is a szép savak, illatok a jellemzőek a fanyarság és testesség helyett.

Szabadidőnk tartalmas eltöltésére ezen a vidéken is rengeteg lehetőségünk van. Bőszénfán a vadaspark, Gunarasfürdőn gyermekkorunk kedvenc szerzőjének, Fekete Istvánnak emlékháza, Szkennán a skanzen, Zselicen a Csillagpark, vagy Kaposváron a Rippl-Rónai villa. Zalán Zichy Mihály kastélya és vármúzeuma várja a kultúrkedvelőket, és Somogyvámoson a Krisna-völgy is érdekes fürkésznivaló a kíváncsi szempárnak. Niklán Berzsenyi egykori kúriájából varázsoltak múzeumot, Balatonszárszón pedig a József Attila emlékház várja a költők rajongóit.

Európa első Bormoziját egy helyen, pontosabban Kéthelyen tekinthetjük meg, ahol popcorn helyett díjnyertes borokat fogyaszthatnak vetítés közben a vendégek.   

Zalai Borvidék

Ez a terület a maga kb. 2200 hektárjával a Balaton és a Kis-Balaton partvidékén, Zala megyében található. Ez hazánk legcsapadékosabb borvidéke.

A Mura vidéke, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Lenti környéke fehérbortermelő vidék. Uralkodó fajta az Olaszrizling, és, amelyiket már csak a neve miatt is érdemes kiemelni, a Zala gyöngye. Régi fajták otthonául is szolgál a terület, tudniillik egyedülálló a Csáford hegyen érlelt Pintes.

Kékszőlők közül a Zweigelt, a Kékfrankos és a Portugieser található meg a vidéken.

Az itteni borok korai és középérésű fajtákból készülnek, ízük gyümölcsös, intenzív savakban gazdag.

Szécsiszigeten a Kerka Vízimalom Múzeum, valamint az Andrássy-Szapáry kastély kalauzol minket vissza az időben, akárcsak kehidakustányon Deák Ferenc múzeummá vált egykori lakóháza is. Zalaszántón a Béke Sztúpa az egyik legnagyobb buddhista szentély Európában, érdemes oda is ellátogatni. Számos kalandpark és termálfürdő van elszórva a borvidéken. Nagybakónaki kőszikla-szurdok vagy Kányavári-sziget Búbos vöcsök tanösvénye mellett rengeteg természeti látnivaló hívogatja a túrázókat. A területen 2019-ben rendezték meg először a szeptemberi, szezonhosszabbító Bor.Zene.Zala fesztivált, amely a helyi borkultúrát hivatott népszerűsíteni.

Nagy-Somlói borvidék

Somló-hegy lejtőin fekszik hazánk legkisebb, 550 hektáros borvidéke, mely túlnyúlik a Marcal-medence túloldalán a Kissomlyó- és a Sághegyre. Különlegessége, hogy a Somlón az északi oldalon is folyik a termelés, nem csak a délin, tehát összeérnek a szőlőültetvények.

A vidék borát évszázadokon keresztül a legnagyobb becsben tartották. Olyannyira, hogy Zircen 1742-ig nem is volt patika, mert a betegeket somlai borral gyógyították.

A somlói borról azt tartották, hogy nászéjszakán fogyasztva fiúgyermekkel lesz áldásos az ara, ezért a "nászéjszakák borának" is nevezik.

A Somló hegyen csak fehérbort termelnek: uralkodó fajta az Olaszrizling, valamint a Juhfark, amelyet csak itt termesztenek nagyobb mennyiségben.

A somlói borok jellegzetesen kemények, tüzesek, és magas alkoholtartalommal bírnak.

Somló telis-tele van régi présházakkal, kis kápolnákkal. A Kitaibel tanösvény segít bejárni a hegyvidéken, melynek csúcsán várromok és a kiátóból csodálható meseszép kilátás vár minket. A környéken népszerűen a különböző vulkántúrák is. A Bakony-Balaton Geopark büszkesége pedig az Úrkúti-őskarszt, amelyen nem érdemes kihagyni. Bár Celldömölk messze van a Balatontól, a mellette magasodó Ság-hegy a Somlói borvidék része. Celldömölk óvárosa és a Kemenes Vulkánpark után ellátogathatunk Csöngére megnézni Weöres Sándor szülőházát, vagy a Nádasdy-várhoz is el lehet utazni. Tiszta ég esetén a bakonybéli Csillagdát éri meg felkeresni. Pápán az Esterházy-kastély, kékfestőmúzeum, gyógyfürdő, Városlődön kalandpark, Herenden Porcelanium gondoskodik a programokról.

Az évente megrendezett Somlói Juhfark Fesztiválon megismerkedhetünk a fajta jellegzetességeivel, és bárki szerelembe eshet a fajtával, akinek eddig még nem volt rá alkalma.

Érett ésszel, józanon

Ha nem szeretnénk, hogy egy megborult borút emlékei angolosan távozzanak a fejünkből, és azt se tudjuk, mire költöttünk el annyi pénzt, érdemes figyelni a moderációra. A cél az ízvilág megismerése, nem a józanságtól való búcsúzás, mely amúgy is gátat szabna érzékeinknek a felfogásban.

A kóstolási sor összeállításának elve az, hogy a könnyebb boroktól a nehezebbek felé haladunk, száraztól az édesig. Az italok között szokás borkorcsolyákat fogyasztani, azaz olyan nasit, amely kihozza a bor ízét, és segít elkerülni a macskajajt, például a kenyér, a sajt vagy a pogácsa. Fontos, hogy sok vizet igyunk, egyrészt a hidratáció miatt, másrészt, hogy a következő kóstolandó tétel a maga teljes valójában legyen érzékelhető. Ez utóbbi az oka annak, hogy a poharat is érdemes vízzel elöblíteni, mielőtt egy másik bort töltenénk bele. Ha valamelyik nem nyeri el annyira a tetszésünket, az asztalon lévő edénybe, más néven kiöntőbe lehet önteni az első pár korty után maradt adagot.

Most, hogy megvolt a fejmosás, válasszatok úticélt a balatoni borvidékek közül, és élvezzetek egy felejthetetlen napot!

borkollegium-altalanos_1000x563.jpg

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!

süti beállítások módosítása