Winelovers

A rozé, ha édes: a White Zinfandel népszerűségének eredtünk utána

2023. március 16. - Winelovers

istock-1316418092_2.jpg

Egy jól behűtött fehér zinfandel könnyű, gyümölcsös, frissítő, különösebb erőfeszítés nélkül befogadható. De lássuk, hogy mi minden miatt lehet még szeretni ezt az itthon kevéssé ismert borstílust.

szerző: Liktor Eszter

kép forrása: iStock

A rozé, ha édes – White Zinfandel

Tudjuk, tapasztal(hat)juk, hogy bizonyos rozék többre hivatottak, mint hogy színes-szagos (rosszabb esetben “csajos” nyári frissítőnek legyenek bélyegezve. Gondoljunk csak az itthon is egyre szélesebb körben nem csak elérhető, de kedvelt provence-i rozéra vagy akár a testes boroknak fenntartott pályán játszó, tartalmas sillerekre. Mégsem valószínű, hogy az édes(kés) tételekre nyúlnánk rá feltétlen bizalommal. Nézzünk most meg egy olyan példát, amely nem célzottan a tömegízlés kedvéért, hanem tulajdonképp véletlenül készült édesre, majd megtalálta a helyét a piacon és a gasztronómiában is.

A „zinfandel” szőlőfajta a Dél-Olaszországban honos primitivo olyannyira közeli rokona, hogy tulajdonképp azonosnak tekinthető vele. A primitivo / zinfandel egy kékszőlőfajta ugyan, fűszeres (szerecsendiós, szegfűszeges), pirosgyümölcsös aromatikával és némi édeskés-sárgadinnyés beütéssel, megfelelő eljárással készíthető belőle nem csak, hogy rozé, de – amennyiben semennyi héjkontaktot nem engedélyezünk a szőlőből kipréselt lének – akár fehérbor is. Ez eddig tulajdonképpen bármely kékszőlőfajtára igaz. 

A White Zinfandel története

Az, hogy a fehér zinfandel mégis egy külön jelenséggé nőtte ki magát (legalábbis az USA-ban, azon belül is Kaliforniában), egy Bob Trinchero nevű borász ötletszerű kísérletezésének köszönhető. Trinchero, a Sutter Home Winery résztulajdonosa egy zinfandel vörösbort szeretett volna készíteni az 1972-es évjáratból, amihez a franciául “saignée” (kivéreztetett) névre hallgató módszert alkalmazta. Összezúzta a bogyókat, de még mielőtt az erjedés megindult volna, lecsapolta a kipréselt, a minimális héjkontakttól halványrózsaszín lé egy részét. A cél az volt, hogy a le nem csapolt részben a zúzott bogyók (és azoknak az immár kisebb mennyiségű leve) a héjjal és magokkal együtt maradva erjedjenek és várják a préselést, így koncentrálódjanak az íz- és színanyagok a leendő vörösborban. Az elsőkörben lecsapolt, és külön kierjesztett levet Trinchero lepalackozta. Ennek a bornak a vártnál hamarabb megállt az erjedése, így az élesztőnek nem volt ideje minden cukrot alkohollá alakítani.  Az magas cukortartalmú, ám kevéssé alkoholos, enyhén rózsaszínű bor “fehér zinfandel” néven került palackba.

 Az 1972-es évjárattól számítva 3 évet kellet várni, hogy az amerikai borpiac reagáljon, akkor viszont zajos sikert aratott: ez lett az a tétel, amelyből onnantól kezdve minden évjáratban először adta el a borászat a teljes készletet.

A white zinfandel népszerűsége azóta is töretlen az alapvetően édesszájú Amerikában: a zinfandeltermés 85%-ából ez a rózsaszín, alacsony (8-10%) alkoholtartalmú, most már tudatosan legalább félédesre, de inkább édese kierjesztett rozé bor készül. 

Édessége okán könnyen szerethető, de fajtajellegét sem vesztette el: epres-sárgadinnyés aromatika jellemzi, enyhe fűszerességgel. 

Meggyőző gasztronómiai sokoldalúsága is: salátákhoz, mérsékelten aromás sajtokhoz, csirke- vagy (grillezés mentes) sertéshúshoz is kiváló. Édessége okán jól működhet fűszeres (pl. thai vagy mexikói) ételekkel. Párosíthatjuk természetesen desszertekhez is, de csak ha azok nem túlságosan édesek, az édes borok halála ugyanis, ha egy náluk még édesebb fogás mellé párosítjuk őket, amelyek ellopják tőlük a show-t.

  Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását isvagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!

webshop_altalanos_hirdetes_1000x563.jpg

 

 

süti beállítások módosítása