Mi az a csömöszölés?

Röviden: a vörösborkészítés egyik legfontosabb lépése. Hosszan: lásd a cikkben.

2020. október 16. - Winelovers

A kékszőlő szüretek után (is) igen intenzív időszak következik a pincék életében, nem lehet magára hagyni az alapanyagot. Az ok: csömöszölni kell a cefrét. De mit is jelent ez, mi a célja és milyen eszközzel végzik? Mindent elmondunk.

Tovább

Nem is gondolnád, mi kell éjjel a szőlőnek

Miért számít a hőmérséklet napi ingadozása, és egyáltalán, mi az?

A borok minőségét ezernyi tényező befolyásolhatja, többek között az is, hogy a forró nappalok után esténként mennyire hűl le a levegő. 

Tovább

Elfogadom a kihívást: szőlőléből bort 48 óra alatt

Ilyet még Jézus sem tudna

Még csak az év elején járunk, de sikerült már most sokkot kapnunk a legújabb boros találmánytól. Pedig igazából nem is high-tech. Egy totál hétköznapi eszköz segítségével állítólag 48 órán belül te is tudsz szőlőléből bort készíteni. ÚR-IS-TEN!

Tovább

Az ereidben is bor folyik?

5 jel, ami arra utal, hogy borásznak születtél

via GIPHY Borásznak lenni különleges hivatás, amire talán születni is kell. Persze a kemény munka meghozza gyümölcsét (borát), de létezhetnek olyan jelek, amelyek azt sugallják: a te utad a borkészítés lesz!

Tovább

Ők a legsármosabb magyar borászok

10+1 kedvenc pasink

Fiatalok, borászkodnak, és jóképűek. Van köztük, aki ebben nőtt fel, és a családi projektben segédkezik, van aki felnőttként döntött a borászkodás mellett, de az mindegyikőjükre igaz, hogy lendületet adnak a magyar borkultúrának. Napjaink magyar borászpasijai a bor modern, igényes és vagány formáját…

Tovább

Kihagyhatatlan kuriózumok

Öt őshonos szőlőfajta, amiről sosem hallottál

Magyarország területén már a honfoglalás előtt is készítettek bort, hála az előnyös természeti adottságoknak - és persze annak, hogy a rómaiak is szerették a bódító italt. Jelentős bortermő országnak számítottunk egész történelmünk során, olyannyira, hogy például XV. Lajos francia király egyszerűen…

Tovább

Sznobszótár a Bordói Novemberhez

Legyél képben!

Beindult a Bordói November, azaz egész hónapban a világszerte elterjedt kékszőlők vörösborait kóstoljuk és vásároljuk (már a karácsonyra is gondolva), meg persze ezekről beszélünk. Lehet, hogy te nem, de mi, a borkedvelő főnököd vagy az italok terén finnyás apósod biztosan! Ahhoz, hogy jól…

Tovább

Nem gondoltuk volna, de léteznek: nagyvárosi borászatok

Szőlőföldek pár metrómegállóra

Sörfőzdékből nincs hiány a nyüzsgő városokban, de a borászatokkal teljesen más a helyzet. Nem sokat találunk urbánus környezetben. Vagy mégis? Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy egy-egy világvárosban az utcán sétálgatás közben is beugorhatsz a helyi borászathoz, és szőlőföldjére is? Íme 5 szuper példa…

Tovább