Winelovers

Mitől bio a biobor? - 3. rész

Biodinamika, ami jóval megelőzte a biomozgalmat

2020. július 16. - Winelovers

kakas_szolo.jpg

Az előző elmélete Rudolf Steiner – igen, az, aki a Waldorf iskola alapjait is megfogalmazta – 1924-ben tartott előadásaiból származik, utóbbi „csak” a 70-es években nőtte ki magát megvalósítható ötletté.

Szerző: Kis Hajnalka

Címlapfotó: https://www.winemag.com/

A biodinamika alapelve egy már-már elvont, egységes természetkép, amelyben az anyag, a forma, a meleg, és a ritmus zárt egységet alkotnak. A zárt egység azt jelenti, hogy a birtok lehetőleg fenntartható kerek egész marad, nincs szükség kívülről érkező közbeavatkozásra – például trágya beszállítás teherautóval – a termék létrehozásához.

A szőlő-feldolgozás maradványaként keletkezett vizet és egyéb szerves maradványokat összegyűjtik, a birtokon táplálékláncok alakulnak ki – így bizonyos kártevőkkel táplálkozó rovarok élethelyéhez szükséges növényeket találunk, de nem ritka a gazdaságokban csatangoló állat sem. Két ujjunk sem egyforma, a világ biodinamika szerint termelő gazdaságaiban látható állatok is különböznek:

Chilében lámákat és tatukat láthatunk, Új-Zélandon maori törpemalacot, de van, ahol tyúkok, sasok és héják életterét próbálják helyreállítani, hogy a rovarirtás, a trágyázás vagy éppen a trágya elkaparása gépi közbeavatkozás nélkül történhessen.

A fenntartható gazdaság és a biodinamika lényege pontosan ez, hogy a lehető legjobban csökkentsük a mesterséges, gépi beavatkozást a természetbe, támogassuk a biodiverzitást – vagyis minél több fajta növény és állat jelenlétét a birtokon. A sorok között megjelennek a takarónövények, amelyek megelőzik a gyom és a gombák terjedését, a talaj erózióját, biológiai fegyverként pedig az előbb említett állatfajok elterjedését segítjük elő, amelyek felfalják a szőlőre veszélyes kisebb rovarokat, vagy olyan természetes feromon-csapdák kerülnek a szőlősbe rovarirtók helyett, amelyek eredményeként a kártevők nem szaporodnak tovább, és a lárváik nem tehetnek kárt a szőlőben.

Fő cél, hogy a Földben rejlő életenergia a szőlőtermesztéssel ne csökkenjen – a talaj biológiája megmaradjon, kerüljük a nagy energiát fogyasztó gépek és kémiai módszerek használatát. A szőlő a biodinamikus jellemzőkkel táplált talaj egyéniségét adja vissza, annak lesz hiteles megnyilvánulása. A Föld és a Hold energiájának minél koncentráltabb használatához vetésnaptár is létezik, amelyek használatát viszont a Demeter – a világon egyik legismertebb biodinamika-tanúsító – nem kötelezi a tanúsítvány megszerzéséhez.

Ezek a vetésnaptárok követik a Hold járását a különböző munkák során, és természetes preparátumokkal – például a talajba ásott trágyával megtöltött szarvakkal – segítik a talaj természetes tápanyagtartalmának megőrzését és javítását, hogy a talaj legyen az, ami előmozdítja a benne lévő szőlő fejlődését.

Sok birtokon láthatók biodinamikai elemek, állatok, talajtakaró növények a sorok között, amelyek ennek ellenére nem tanúsítottak. Bordeaux, a világ egyik élenjáró bortermelő vidéke a 2003-as hőhullámot követően komolyan fontolóra vette, hogy mit kell tenni azért, hogy a munkájuk ne károsítsa a természetet, és az eddigi biológiai gazdaságokat egyre több biodinamikai szempontok szerint tanúsított gazdaság váltja fel annak érdekében, hogy a természet igényeit és ne csak az egészséges terméket tartsák szem előtt.

wl_rendezvenyek_altalanos_1000x563.jpg

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!

süti beállítások módosítása