A mai Izrael területén a szőlőtermesztésnek és borkészítésnek többezeréves, bibliai időkre visszanyúló hagyományai vannak ugyan, mégsem tekinthető az itteni borászati tevékenység „óviláginak”; mert nem folytonos ez a hagyomány. A különböző arab-muzulmán népek, és különösen az Oszmán Birodalom térhódítása nyomán a borkészítés és a föníciaiak által fölvirágoztatott borkereskedelem a 7. század környékén hanyatlásnak indult, és nem is talált magára egészen a 19. század közepéig. Ekkor kezdtek európai zsidók “visszavándorolni” a Szent Földre, földeket vásárolni maguknak, és újra szőlőt ültetni többnyire azért, hogy a zsidó vallási gyakorlatban elengedhetetlen bort elkészítsék.
kép forrása: iStock
szerző: Liktor Eszter
Az első kereskedelmi szemlélettel érkező beruházó Edmond de Rothschild báró, a bordeaux-i Château Lafite Rothschild tulajdonosa volt, aki az 1880-as években kezdett szőlőt (újra)telepíteni és – francia agronómusok bevonásával – komoly földalatti pincerendszerekkel felvértezett borászatokat alapítani a mai Izrael területén, valódi nemzetközi érdeklődést azonban nem sikerült kiváltania.
A magas minőségre törekvő modern izraeli borászkodás alapjait az 1980-as években fektették le Kaliforniából és Kanadából érkező, újvilági szemlélettel és technológiai tudással rendelkező, kalandvágyó borászok, akik a magasabban fekvő, hűvösebb klímájú területekben (így például a Golán-fennsíkban, illetve Galileában) láttak fantáziát.
Ennek az időszaknak kiemelt fajtái lettek a vörös carignan és a fehér colombard, a már a 70-es években meghonosodott cabernet sauvignon és sauvignon blanc mellett.
Nincs szigorú eredetvédelem
A borkészítési hagyomány folytonosságának hiánya miatt Izraelben nem alakult ki szigorú szabályok szerint működő eredetvédelmi rendszer. Rendkívüli mozgásteret biztosít a borászatoknak, hogy nincs korlátozva sem az, hogy milyen fajtákkal lehet egy adott területet beültetni, sem a különböző termőterületekről származó szőlők együttes feldolgozása, sem pedig a nemzetközi és a helyi (és/vagy mediterrán) fajták blendelése; utóbbit előszeretettel művelik, nem csak kísérleti jelleggel. (Bevett szokás pl. a colombard-t a rajnai rizling és a muscadelle keresztezéséből született emerald rizling nevű fajtával házasítani, így hozva létre egy igen népszerű, illatos, de a colombard-nak köszönhetően mégis feszesen gyümölcsös, félszáraz cuvée-t.
Apellációk tehát nincsenek, vannak viszont bejegyzett (azaz földrajzi eredetmegjelöléssel rendelkező) borvidékek, egészen pontosan öt: Galilea, Szamária, Sámson, a Júdea-dombvidék és Negev.
Tudtad? A kóser bor olyan bor, legyen az bármilyen minőségű, ízvilágú vagy árkategóriájú, amely megfelel az ortodox zsidóság által szigorúan betartandó étkezési előírásoknak. Vagyis az, hogy egy bor kóser, nem jelenti azt alapból, hogy kiváló minőségű, prémium kategóriás borral van dolgunk.
Milyen szőlőfajták jellemzőek Izraelben?
A termelés legnagyobb részét a mai napig a bordeaux-i, illetve dél-francia fajtákból készült fajtaborok és házasítások teszik ki.
A legnagyobb arányban telepített fajta a cabernet sauvignon, amelyből a legkiemelkedőbb tételek a Golán-fennsíkon, illetve Felső-Galileában készülnek. A Carmel Pincészet 1976-os Cabernet Sauvignon Special Reserve bora volt az a legendás tétel a Golán-fennsíkról, amely a modern, minőségorientált izraeli borászkodás névjegyét a nemzetközi borkedvelők asztalára letette.
A fajtából mély színű, érett fekete gyümölcsös jegyeket hordozó, robosztus tanninszerkezetű borok készülnek Izraelben, amelyek azonban hajlamosak lehetnek a túlzott lekvárosságra. A merlot, amelyet gyakran házasítanak cabernet sauvignonnal, általában korán érik, és puha, bársonyos karaktert mutat. A syrah esetében francia és ausztrál klónokkal is dolgoznak, ettől függően nevezik a borokat syrah-nak vagy shiraznak; az eredmények mindkét esetben ígéretes, komplex borok.
A legnépszerűbb fehér fajták is franciák: chardonnay, illetve sauvignon blanc. Előbbit az 1980-as évektől stabilan termesztik nagy mennyiségben. Mára a túlhordózott, magas alkoholtartalmú chardonnay-k helyett ropogósabb tételek készülnek.
Izraelt tehát a világ bortérképére a klasszikus francia (azon belül is különösen a bordeaux-i) fajták tették föl, de szépen illeszkednek a terroir adottságaihoz olyan mediterrán klímát kedvelő szőlőfajták is, mint a (portugál) souzoa, valamint a grenache, a viognier, a carignan, az alicante és a mourvèdre.
A helyi fajták nagy része ma csemegeszőlőként funkcionál, ám közülük legalább 20 ígéretes lehet borászati szempontból is, így például a (marawi néven is ismert) hamdani, a jandali, a dabuki, a bittuni és a baladi.
Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
