Winelovers

Két kedvenc illatos fajtánk

Ráadásul mindketten magyarok

2018. július 10. - Winelovers

irsai_cserszegi.png

Érdemes egy kicsit elmélyedni a két kedvenc illatos, magyar nemesítésű szőlőfajtánk világában és közelebbről is megismerni őket. Az Irsai Olivér és a cserszegi fűszeres sikere itthon továbbra is töretlen, pedig a sznobok körében még mindig kicsit lesajnált fajták. Ne hagyd, hogy bárki befolyásoljon: kóstold meg mindkettőt! 

Irsai Olivér, az egyik haverod

irsaiszuret.jpg

Fotó: Bujdosó Pincészet Instagram oldala

Irsai Olivér = pozsonyi fehér X csabagyöngye

1930-ban nemesítette Kocsis Pál Kecskemét-Katonatelepen. A fajtát hazánk mellett Oroszországban termesztik nagyobb mennyiségben, ahová a második világháború után került maga Kocsis Pál által.

– írja a Vinoport.hu a fajta leírásánál.

Muskotályos, szőlővirágos illata, szelíd savai teszik igazán behízelgővé. Ráadásul a legkorábban szüretelhető szőlőfajtánk, úgyhogy szinte biztos, hogy idén is ebből készülnek majd el a legelső újborok. 

Ez a fajta egyébként szinte minden borvidékünkön megtalálható, és az elkövetkezendő évek borstratégiai elképzelésében is benne van. Mivel a Kárpát-medence legtöbb borvidéke valóban képes könnyű, tiszta karakterű, üde borokat adni, és ezt a piac is támogatja, így mindenképpen érdemes foglalkozni vele. Hűvösebb termőhelyen élénkebb lesz, de alapvetően nagyon barátságos borokat ad. 

AjánlatunkCsanádi Irsai Olivér 2017

Cserszegi fűszeres, a másik haverod

cserszegifuszeres.jpg

Fotó: Nyári Pince Instagram oldala

cserszegi fűszeres = Irsai Olivér X piros tramini (savagnin rosé)

Bakonyi Károly nemesítette 1960-ban a Keszthely melletti Cserszegtomajon, ám 1982-től tekinthető hivatalosan ültetvényes fajtának. A cserszegivel telepített valamivel több, mint 4200 hektár terület java része, 3000 hektárnál is nagyobb ültetvény a Kunságon található. 

A cserszeginél is a muskotályos jegyek a legerősebbek, extra fűszerességgel megspékelve és kevésbé lágy savakkal. 

AjánlatunkFrittmann Cserszegi Fűszeres 2017

via GIPHY

Jó tudni

Mindkét fajta hordozza az illatos fajtákra jellemző jó és rossz tulajdonságokat is. Például mindkettő elég érzékeny a szüret időpontjára. Kár, hogy a mai napig találkozni túlérett, illatát vesztett, nem gondosan hűtött erjesztéssel készült borral. :(

Az viszont mindenképpen jó bennük, hogy az Irsai Olivér és a cserszegi fűszeres is: 

    • jó ár-érték arányú bort ad,
    • remekül érzi magát (kevés) szóda társaságában,
    • ugyanakkor kiváló ételkísérő is.
Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása