Winelovers

A vörösbor jó neked!

Hiszed vagy sem, ez bizony tény.

2017. február 07. - Winelovers

red_wine_good.jpg

A vörösbor egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban tévhitek és hitek vetekszenek egymással. Mi most utóbbiakat mutatjuk be. 

Amellett, hogy a stressz kezelésében már remekül bizonyította áldásos hatását, "brit tudósok kimutatták", hogy mérsékelt fogyasztása (max. 2-3 dl naponta) konkrétan segíti a szívműködést, miközben tested finom vonalairól is gondoskodik. De hogy hogyan is segít nekünk az isteni vörösbor? Ezeket vesszük most végig!

1. Csökkenti a koleszterined

Bizony, a magas rosttartalmú fajták (pl. tempranillo) komoly hatással vannak a koleszterinszintedre. Nem véletlenül képezi fontos részét a spanyol vagy olasz konyhának a vörösbor: így bátran fogyaszthatnak zsíros sonkákat, sajtokat, és töménytelen mennyiségű pastát. 

* Ezzel kapcsolatban már pro és kontra is születtek érvek, úgy is emlegették a témát, mint a francia paradoxon; miszerint annak ellenére, hogy rengeteg telített zsírsavat esznek, mégis kisebb eséllyel lesznek szív problémáik. 

2. Védi a szíved

Az áldott vörösborban található antioxidánsoknak (polifenolok) köszönhetően véredényeid rugalmasak maradnak, így pedig nem halmozódik fel a zsír, és könnyedén áramolhat a vér megszokott ütemében anélkül, hogy a stroke vagy szívroham gondolata egyáltalán felmerüljön. Olvass róla bővebben itt!

3. Kontrollálja a vércukorszintet

A kékszőlő héjában találató rezveratrol számos egészségügyi előnye közül az egyik legfontosabb, hogy serkentheti a hasnyálmirigy inzulinkiválasztását, ezáltal pedig csökkenti a vércukorszintet, illetve gondoskodik az optimális vércukor-szabályozásról. Köszönjük neked, vörösbor!

vorosbor_vonal_2000.jpg

4. Felpörgeti az agyműködést

Ugyancsak a rezveratrolnak köszönhetően maradhat éles az agy, mivel akadályozza a béta-amyloid fehérje kialakulását (ami a fő összetevője az Alzheimer-kórban szenvedők agyának plakk részében). Elsősorban a rövidtávú emlékezetet és a koncentrációt javíthatja, ugyanakkor – természetesen – nem kell attól félned, hogy nem fogod az igazak álmát aludni, ha lefekvés előtt iszol egy pohárral (sőt)!

5. Felveszi a harcot a náthával 

Antioxidánstartalma a megfázás, nátha leküzdésében is segíteni fog, márpedig ilyen rizikós időszakban kőkeményen védekeznünk kell! Leküzdi a fertőzést, és védi a sejteket a szabadgyökök rongáló hatásai ellen, amelyek a megfázáson kívül más komolyabb betegségek kialakulásában is szerepet játszhatnak. Plusz, az említett rezveratrol gyulladáscsökkentő is!

6. Segít a rákmegelőzésben

A vörösbor egyik összetevőjéről (guercetin) kimutatták, hogy a tüdőrák, és mellrák kialakulásának kockázatát is csökkentheti. Rezveratrol tartalma pedig nem engedi a rákos sejteket tovább növekedni. Egy korábbi kutatás kimutatta, hogy azok a férfiak akik heti 4-7 pohár vörösbort isznak, azoknál kevesebb valószínűséggel diagnosztizáltak prosztatarákot! 

via GIPHY

7. Karcsúsít

A rezveratrolból testünk által átalakított elem szintén megér egy imát! Az ún. piceatannol ugyanis megköti a zsírsejtek inzulin receptorait, így pedig tulajdonképpen blokkolja az éretlen zsírsejtek növekedését és éretté válását, miközben abban is segít, hogy a cukor iránti sóvárgást megfékezze

8. Harcol a depresszió ellen

Kedélyállapotunkat köztudottan javítja, persze csak ha mértékkel fogyasztjuk. Több kutatás is kihozta már eredményként, hogy sokkal kisebb eséllyel szenvednek depressziótól azok, akik rendszeresen fogyasztanak heti 2-7 pohár bort, azonban azt is, hogy ha túlzásba visszük a vörösbort, pontosan az ellenkező hatást érhetjük el! Úgyhogy éljen az arany középút!

9. Ápolja bőröd és hajad

A csodakrémek helyett használj vörösbort! Amellett, hogy eltünteti a pattanásokat is, a vörösbor tanninjai kifejezetten jót tesznek a bőröddel: visszaállítják a bőr megfelelő kollagén és elasztikus rost tartalmát, így pedig feltöltik a ráncokat és a megereszkedett bőrt. Alkalmazhatod helyileg is, hogy halványítsd a bőrpigmentációkat és közvetlenül csökkentsd a ráncokat. A rezveratrol pedig fenti jótékony hatásai mellett megelőzi a hajhullást, és elősegítheti a haj növekedését.

Nézd meg mindezt, összefoglalva, képekben

Vagy csak hallgasd meg

...ebben az 1983-as Bob Marley számban, amit eredetileg Neil Diamond énekelt meg 1968-ban.

süti beállítások módosítása