A nyárzáró Winelovers Afterwork ezúttal sauvignon blanc és chardonnay borokkal csábította a Vigadóba az embereket az egyik utolsó nyári csütörtökön. Kun Luca, lelkes borrajongó vendégük beszámolójából kiderül, hogy miért nevezik kaméleonnak a sauvignon blanc-ok borát, és hogy ezek közül is melyik az a típus, amelyik igazán orrba vág.

Én is lazítani indultam múlt csütörtökön a Pesti Vigadó impozáns épületébe, s ehhez hozzátartozott egy szakmai előadás: Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikustól tudhattunk meg többet a két talán legismertebb fehérborról. A Két világ – Két stílus: Chardonnay és Sauvignon Blanc a világ körül pop-up kurzus az óvilág és újvilág borait mutatta be, így az 50 perces előadás alatt kóstoltunk francia, chilei, ausztrál, új-zélandi verziót is. Amit mindenképpen kiemelnék ezek közül, az a parányi, ám annál híresebb Sancerre régióból, a Loire-völgyéből érkezett palack.

A 2015-ös Domaine du Nozay Sancerre intenzív illatú, friss virágokra, rózsára emlékeztető, elegáns bor volt, ami szépen mutatta a terroirt, lecsengésében érződött a régióra jellemző krétás meszesség. Ezt kóstoltuk össze egy új-zélandi tétellel, ami Ivett szavait használva viszont szinte orrba boxolt. Szemben a sancerre-i klasszikusabb iskolával, az új-zélandi sauvignon blanc inkább technológiai jellegű volt, de kristálytiszta, intenzív ízvilággal, amelyben a zöldebb, vágott fűre és spárgára emlékeztető jegyek jelentek meg. A két pohár összehasonlításával értettük meg, amiről előadónk eddig beszélt, vagyis hogy miért nevezik őket kaméleonnak, és hogy mennyire más és más fajta bor születhet ezekből a szőlőkből a származási helytől függően.

A legérdekesebb tétel maradt a legvégére, egy édes sauvignon formájában, méghozzá Chiléből. Ennek kóstolása előtt pár szót ejtettünk az édes bor szerepéről illetve megítéléséről. Nincs könnyű helyzetben ez a típus manapság: kevés ember meri letenni mellette a voksát, nem csak mert nem divat az édes bort inni, de a napjainkban egyre nagyobb teret hódító egészséges táplálkozásba is nehezen illeszthető be (ebben a tételben például 102 g/l cukor volt, ami a bor több mint 10%-át jelenti). A 84% sauvignon blanc és 16% traminiből született cuvée egyébként egy friss, érett citrusos illatú tétel volt, ami igazán meg tudta hozni az ember kedvét a további kísérletezéshez.

Aki ezek után (de még a Pesti Vigadó Étterem által készített vadas marha szalvétagombóccal vacsora előtt) kíváncsi voltam a magyar pincék chardonnay és sauvignon blanc kínálatára, egy kis liftezés után a Vigadó tetőteraszán szemügyre vehette őket is az Afterwork kóstolóján. Egy gyors pogácsaszünet, illetve a kötelező panoráma-borospohár kép elkészítése után a bőség zavarától kicsit megszeppenve, de elindultam az első pohárért, hogy megkezdjem a sort.

A borozás mellé tombola biztosította az extra szórakozást a budai hegység mögött eltűnő nappal a háttérben, ahol sajnos én nem jártam szerencsével, de a kóstolt borok bőven kárpótoltak. Az Etyeki Kúria és a Haraszthy Pincészet után a balatoni régiót látogattam meg, akiket a Káli Kövek, a Dobosi illetve a Pócz Pincészet képviselt. A leginkább tetsző bort viszont szinte az utolsó kóstolónál találtam csak meg, méghozzá a Bárdos és Fiánál. Miközben kortyolgattam a 2015-ös gyümölcsös Chardonnay-mat, a pincét képviselő Bárdos Tamást is kifaggathattam, aki örömmel avatott be a 12 hektáros borászat életébe, és mesélt farkasmályi történelmi pincesorukról, borkészítési filozófiájukról és a Mátrában rejlő lehetőségekről. Végül következtek az érlelt Malatiszky chardonnay-k, majd a kóstoló számomra az IFDT asztalánál zárult, mintegy keretet adva az egész programnak, hiszen ők biztosították a kóstoló előtti mesterkurzus tételeit is.

Közismert, hogy jó társaságban gyorsan telik az idő, de ha ehhez jó borok is társulnak már-már hihetetlen milyen hamar véget tud érni egy este. A búcsú koccintás után eljött az idő elköszönni az elnyúló Tabán és a kivilágított vártól együttesétől, de hazafelé sétálva azért örömmel gondoltam rá, hogy az Afterworknek hála a jövőben is lesz olyan nap, mikor kicsit könnyebb szívvel mehetünk majd be reggel az irodába.

Fotók: Benkő Molnár Fanni