Winelovers

Karóra, napszemüveg és nyakkendő boroshordóból

Újrahasznosítás felsőfokon

2018. március 27. - ferenczicsilla

bor_sziluett_neon_kek_istock_updated.jpg

Amikor megrendeltem az első parafa telefontokomat, óriási izgatottsággal vártam, hogy a kezembe foghassam. Aztán amikor megérkezett, rájöttem, hogy itt nem fogok tudni megállni; még több eredeti boros kellékre lesz szükségem. 

Aki szereti a bort (mondjuk ki nem...), az általában szereti hangoztatni is kötődését. Aki pedig annyira szereti, mint mi, az egyszerűen képtelen ellenállni bármilyen olyan kiegészítőnek, ami boros témájú – pláne ha borral kapcsolatos eszközből lett újrahasznosítva.

Korábban mutattunk már szupertrendi boros kiegészítőket (például ezeket a bor inspirálta rúzsokat), hordóból készült biciklit, sőt hordóból készült épületeket is, most viszont a hordóból és borosüvegből készült kellékeken a sor, amiket akár mindennapi viseletünkhöz is hozzápattinthatunk. Szóval ha te is arra vágysz, hogy borimádatodat magadon viseld, akkor ez a válogatás neked szól. 

Napszemüveg boroshordóból

Néhány évvel ezelőtt dobták piacra az első fakeretes napszemüveget, ami elsősorban a vízisportot űzők között aratott osztatlan sikert, hiszen a vízbe kerülve sem süllyedt el. Ennek eggyel még tovább gondolt változatában a szemüveg szára használt boroshordóból készül, amiben konkrétan látni lehet a vörösborra utaló nyomokat. Kétféle változatban is kapható, mégpedig ITT

sunglasses.jpg

Karóra whiskey-s hordóból

Minden minőségi italt kedvelő férfi álma: whiskey érlelésre használt, amerikai tölgyfáből készült karóra, espresso színű, rozsdamentes acél elemekkel, kristályüveggel és vízálló burkolattal. Nem kevesebb, mint 250 dollárért árulják, és IDE kattintva már rendelheted is. 

whisky_barrel_watch.jpg

Nyaklánc borosüvegből

Ha te is büszkén viseled magadon a bor szeretetét, akkor ezt a nyakláncot neked találták ki. Minden darab újrahasznosított borosüvegből készül, mégpedig pinot grigio, rajnai rizling és chardonnay palackokból. Rendeld meg ITT!

Ha viszont inkább a tölgyfahordós változatra szavazol, akkor nézd meg EZT a nyakláncot, ami olyan hordókból készült, amiben Jockey Ewing kedvencét, a bourbont érlelték.. 

wine_bottle_necklace.jpg

Csokornyakkendő boroshordóból

Íme a szupermodern, kézzel készített csokornyakkendő használt boroshordóból, ami remek beszédtémaként fog szolgálni, bárhol is jelenjen meg benne az ember. A siker garantált, részletekért kattints érte IDE!

bow_tie.jpg

Karkötő boroshordóból

Szerencsére karkötő is készíthető használt dongákból, a végeredmény ráadásul elég csinosra sikerült. Többféle méretben is elérhető ez a vagány és strapabíró kis karkötő, mégpedig ITT.  

bracelet_wine.jpg

Tudtad? 

Már a Winelovers Webshopon is találsz menő boros kiegészítőket, például kétféle fülbevalót ITT, bevásárlótáskát ITT, vagy hűtőhátizsákot ITT

És hogy én honnan rendeltem a saját parafa telefontokomat? A magyar Captain's oldaláról!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása