Winelovers

A világnap, ami hat napig tart

Jönnek a Nemzetközi Albariño Napok!

2018. augusztus 02. - geriadam

albarino_fesztival_1280.jpg

A héten egy fehér szőlőfajta világnapja lesz. Nem kis dolog ez egy kevésbé ismert, ráadásul nem is francia fajtától. Már csak azért sem, mert az ő világnapja idén hat napig fog tartani. Ismerd meg az albariñot!

Címlapfotó: i.avoz.es

2012. augusztus 4. nagy nap volt egy kis szőlőfajta életében.

Bár az albariño nincs a világ 100 legelterjedtebb szőlőfajtája között, és összesen alig 5500 hektáron termesztik (ez kevesebb, mint a Szekszárdi Borvidék), a fent említett napon mégis egy elit klubba sikerült bekerülnie. Ekkor rendezték ugyanis az első Nemzetközi Albariño Napot, amit azóta minden évben megünnepelnek, sőt, az utóbbi években gyakorlatilag betölti augusztus első hetét a fieszta. Idén például hivatalosan augusztus 2-7-ig tartanak az Albariño Napok, de van, ahol még ezután is szerveznek a tiszteletére programot (ld. lent).

Nem kis teljesítmény ez, mert nemzetközi nappal inkább a világfajták büszkélkedhetnek, mint például:

  • sauvignon blanc: május 4.
  • chardonnay: május 24.
  • pinot noir: augusztus 18.
  • cabernet sauvignon: augusztus 30.
  • merlot: november 7.

Tudtad?

2017. február 1. óta van Nemzetközi Furmint Nap, és tavalytól december 10-én Aszú Day is!

Az Albariño Nap ötlete egyébként a spanyolországi Galicia régió Cambados városából indult. Itt 1977 óta a Festa do Albariño keretében minden évben megünnepelték a környék őshonos szőlőfajtáját. Ezt vette át aztán Kalifornia, majd szépen terjedt el Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban, ahol szintén van albariño.

albarino_fesztival_1800.jpgAz autentikus Cambados-i albariño fesztivál utcazenészekkel. Fotó: mizenplace.com

Mit érdemes tudni magáról a szőlőről?

Az albariño jó savú, aránylag magas alkoholtartalmú, száraz fehérbort ad, gazdag, őszibarackos gyümölcsösséggel. Kifejezetten jól fogyasztható a tenger gyümölcseihez. Bár a fajta alkalmas tölgyfahordós érlelésre, a legtöbb tétel nem lát fát palackozás előtt, sőt fiatalon el is fogy, annak ellenére, hogy jelentős potenciállal rendelkezik. Az albariño legfontosabb Rías Baixasban, ahol ennek megfelelően a fajtanév sokszor szembeötlőbb a címkéken, mint a borvidék vagy akár a termelő neve. Az albariñót a határ másik oldalán, a portugál Vinho Verde vidéken is megbecsülik és termesztik.

Pár nemzetközi program az idei kínálatból

Az autentikus: a „bölcsőben”, vagyis Cambadosban idén augusztus 1. és 5. között rendezik a Festa do Albariñot.
A sétálókostoló: a kaliforniai Wintersben az egyik éttermekkel és bárokkal tarkított sétálóutcában augusztus 4-én várják az érdeklődőket speciális albariño-ajánlatokkal.
A kedvezményes: a Wisconsin állambeli Madison Table Wine bárjában augusztus 1. albariño happy hourt tartanak.
Az afterparty: Kaliforniában, Lodi településen augusztus 10-12-ig túrákat szerveznek a helyi, albariñoval is dolgozó pincékhez.

Néha itthon is bele lehet futni albariño borba 1-2 szaküzletben, úgyhogy ha most elkezded a keresést, talán még be tudsz szerezni egyet, mire indul a fieszta! 

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása