Ez úgy fel fog villanyozni, mint az égők a karácsonyfádat. Szó szerint. Mi figyelmeztettünk!
A karácsony minden egyes vállalatot arra ösztönöz, hogy olyan újdonságokkal rukkoljon elő, aminek egyszerűen nem tud majd ellenállni a vevő.
Ki ne vágyott volna például arra, hogy színes, túlméretezett vodkás üvegek lógjanak a karácsonyfáján?
A Smirnoff brit vodkagyártó cég ezt a piaci rést felismerve piacra dobta idén azt az ellenállhatatlan kollekciót, amire mindig is vártunk, vagyis a karácsonyfadísz-formájú dobozba zárt gluténmentes vodkáját. Hiszen az ünnepek pontosan arról szólnak, együtt eszünk és persze együtt iszunk a szeretteinkkel, és a felnőttek esetében ez bizony az alkoholra is értendő.
Aki pedig nem csak bort bontana ilyenkor, hanem a rövidek felé is szívesen kikacsint - például mert a kedvenc nagybácsija egyenesen kiröhögi, ha nincs egy jó vodka a háznál -, az idén sem kell csüggedjen. A Smirnoff ugyanis olyan karácsonyfadísz-formájú mini vodkákkal rukkolt elő, amelyeknek nem csak a díszítése nagyon hangulatos, hanem az arra írt ünnepi feliratok is, mint például "Eat, drink & Be Merry" vagy "#BestGiftEver".
Ez a guszta, 750 milliliteres kiszerelésű termék 13 dollárba kerül, ráadásul GMO- (nincs genetikailag módosítva) és gluténmentes. Ki ne csapna le rá?!