Winelovers

Ezekre esküszik Amerika

Hét bor hálaadásra

2016. november 22. - Winelovers

thanksgiving.jpg

Ebben az évben is lesz miért hálát adni, legalábbis borok tekintetében mindenképp. Van pár jobb évjárat mögöttünk, így bőven tudunk válogatni a hálaadás esti vacsoránk mellé. Nem kell ahhoz USA-majmolónak lennie, azaz felvenni a hálaadás népszokását, elég megkívánni egy tisztességes pulykasültet, vagy valamelyiket a következő bortípusok közül.

Hogy pontosan miért is ezek a borok illenek a hálaadás esti pulyakvacsorához: már érkezik is a válasz! A következő vörösborok egytől egyig hasonló stílust képviselnek: élénk, piros bogyós gyümölcsös aromájukkal, finom földes jegyeikkel, könnyed tannin- és savtartalmukkal szuperül kiegészítik a csütörtöki menü fogásait. Erre pedig pedig a következő 3 tény ad magyarázatot:

  • a borban fellelhető gyümölcsös jelleg az áfonyaszósz aromatikájához jól passzol, emellett ráadásul az őszi fűszereket, mint például szegfűszeg, szegfűbors, vagy fahéj is jól kiegészíti
  • az alacsony tannin- és savtartalom a pulyka textúrájához és ízének intenzitásához is igazán illik
  • a pulykához felszolgált sűrű szaft karakterét pedig az említett vörösborok földessége emeli ki

1. Beaujolais

beaujo.jpg

Már csak aktualitása miatt is szuper választás lehet, a 100% gamay-ből készült borok ráadásul sok hasonlóságot mutatnak a pinot noirral, kivéve, hogy legtöbbször jóval olcsóbbak. És hogy miért válaszd a hálaadás esti menühöz? Mert a sült sütőtök, a vadrizs és az áfonya remek párja, és a Beaujolais savassága és földessége kellően kiegyensúlyozza az édeskés (lekváros) ízeket, miközben tökéletesen illik a fehér pulyka textúrájához is.

2. Côtes du Rhône-i borok / GSM

cotes-du-rhone-villages-a.jpg

A borimádók egyik állandó, kedvencnek mondható választása, ami az öregedést is jobban viseli (akár 4-10 éves borokat is választhatunk). A GSM házasítás grenache, syrah és mourvèdre fajtákból tevődik össze, ahol az izgalmas füstösség szépen hozzásimul a szintén füstölt pulyka ízeihez. A borban megjelenő (egyébként korából adódó) fügés vagy szárított bogyós gyümölcsös ízek is jól illeszkednek a sült tökhöz vagy az édeskés töltelékekhez. A sós pecsenyelé pedig konkrétan kívánja ezeket a borokat, mint amilyen például a Châteauneuf-du-Pape is!

3. Pinot Noir

bott_frigyes_pinot_noir_2015_kk.jpg

A borimádók elsőszámú kedvence, persze nem csak hálaadáskor. A komoly presztizsű bor tökéletes kiegészítője lehet a legelegánsabb és legmeghittebb vacsoráknak is. Hogy miért? Mert remekül kiegészíti azokat a fogásokat is, melyeknél inkább az alapfűszereket (só és bors) használtuk, illetve a tejszínes alapú mártásokat, köreteket is. Nagy előnye ezen kívül hogy a vörös- és fehérhúsú pulykához is passzol, plusz az áfonyamártás egyik legjobb barátja. Válaszd itthon az Etyeki Kúria, Bott Frigyes vagy Gál Titi pinot noir-ját!

4. Zinfandel

zinfandel.jpg

Itthon kevésbé elterjedt fajta, az Európában Primitivo néven emlegetett bor viszont gyorsan az amerikaiak kedvencévé vált. Ma már a zinfandel Kalifornia egyik fő fajtája, éppen ezért valószínűleg a legtöbb asztalon ott figyel majd. Tökéletes választás lehet a családi vacsora mellé, mivel ez a fajta is kellően felerősíti az ilyenkor használatos őszi fűszereket, emellett egy kis extra füstösséget is kölcsönöz az ízeknek, illetve az alkoholtartalma is jól passzol a pulyka komplex húsához. Rendelj zinfandelt például a Francis Coppola borászattól!

5. Pezsgő, Champagne

garamvari_evolution_rose_kicsi.png

Főleg egy rozé, vagy blanc de noir típusú pezsgő lehet izgalmas választás, és nem feltétlenül csak aperitif formájában! A buborékos ital málnás, ribizlis jegyei ugyanis felerősítik az áfonya zamatait is, és a sűrű mártások, vaskos húsok között felettébb frissítő érzést kelt. Bátraké a szerencse! Válassz itthon Sauska Extra Brut Rosét, Garamvári Evolution Rosét vagy Francois President Rosé pezsgőt!

6. Sancerre / sauvignon blanc

sancerre.jpeg

Ha szeretnéd a kelbimbót vagy babot is beépíteni a hálaadás esti menüdbe, szükséged lesz egy vékonyabb, gyóynövényes sauvignon blanc-ra. A 2015-ös évjárat kitűnő volt a Loire-völgyben, éppen ezért az onnan származó Sancerre-eket ajánljuk. A rakott zöldbab, kelbimbó vagy sült spárga mellé nem is létezik jobb választás, mivel hasonlóan felfrissíti az ízlelőbimbókat. Válaszd Pascal Jolivet borait vagy itthon bármely etyeki vagy mátrai borász sauvignon blanc-ját!

7. Amarone

amarone.jpg

Ha sonkát is szeretnél a menübe csempészni, válaszd az édeskés, szárított meggyes, csokis ízekre emlékeztető Amarone della Valpolicella bort. Az illatos meggyes, cseresznyés ízek a sonka sósságát jól kordában tartják, a szárított fügés, mazsolás aromák pedig új dimenzióját mutatják meg a komplexitásnak. Idő- és energiaigényes készítésének köszönhetően nem a legolcsóbb borok közé tartozik, de az biztos, hogy megéri az árát!

süti beállítások módosítása