Winelovers

A legjobb vidéki éttermek borrajongóknak

Szubjektív ajánlás boros barátoktól

2016. augusztus 26. - dalmastella

baricska_villa_tolnay_gasztro_etel_bor_728_485.jpg

Nincs is jobb, mint kicsit éhesen az autóba vágni magunkat, 1-2 órán át nyálcsorgatva a célétterem kajafotóit böngészni, aztán odaérve megadni a módját. Az ital persze része a gasztronómiának, ezért is szedjük össze a bor szempontból legjobb budapesti éttermek után a vidéki top helyeket is. (Bor)vidéken ugyanis még fontosabb a bor, még közelebb érezzük magunkat a szőlőhöz és a borászhoz, és persze itt nagyobb eséllyel engedjük át magunkat a hedonizmusnak. Nézzük, hol járunk a legjobban!

Nyitókép: Baricska Csárda

A szubjektív listát a Vinoport.hu és Borászportál szerkesztősége a boros szakmai barátaik véleménye alapján állította össze. A borkínálaton, tehát a borlap tételein kívül figyelembe vettük a sommelier felkészültségét, az ételek minőségét, és persze az összhatást is. Azok az éttermek, amelyek borászathoz köthetők, és csak, vagy szinte kizárólag adott borászat tételeit kínálják, nem kerültek szóba.

1. Anyukám mondta (Encs)

Ha van egyetlen dolog, amiben ez az ország egyetért, az talán az, hogy az Anyukám mondta a vidék legjobb étterme. Ebbe még akkor sem tudunk belekötni, ha bor szempontból közelítjük meg a kérdést. Elsősorban a Tokaj-Hegyalja régió a hansúlyos a borlapon, ahogy illik, kellően széles, de nem túl széles a kínálat, a kiszolgálás és az ételek, illetve az enteriőr is csodás. Mindebben egyetlen kivetnivalót talált múltkor egy külföldi delegáció, akikkel itt vacsoráztunk: még a frissen jó tételek zöméből is csak a régebbi évjáratok szerepeltek a kínálatban. A ház saját gyöngyözőbora, a Golce Dabbana és nagyon egyedi, Ipacs Géza tervezte duci palackja őket is kárpótolta és felvidította.

macok_bor.jpg

2. Macok Bisztro és Borbár (Eger)

A környék legjobb éttermének lágyszívű séfje elolvad a jó (egri) boroktól, saját bevallása szerint számára ezek legalább olyan fontosak az ételek kitalálásakor és összeállításakor, mint a főzéshez használt alapanyagok. Macsinka János maga is aktívan részt vesz a borlap összeállításában vagy frissítésében. A hely egyéb részleteit pedig úgy írhatnánk le, mint a fentieket: finom ízek, remek kiszolgálás, és megnyerő étteremdizájn – amely egyébként hogy-hogynem szintén a már említett Ipacs Gézának köszönhető.

3. Chianti (Veszprém)

Borospincében érdemben bort kóstolni, értékelni nem lehet, ezt sem a fényviszonyok, sem a szagok, sem a vacogás nem teszi lehetővé. Kivéve, ha egy olyan pincéről van szó, mint amilyen a Chiantié. Az étterem pincéjében többéle borsor közül választhatunk, és egy sommelier segítségével ismerkedhetünk a borokon túl borvidékekkel, pincészetekkel, sőt borok és ételek közös tudományával. A legjobb, hogyha megtetszett valamelyik bor, kiskeráron rögtön meg is vehetjük. De az étteremnél az élményt azért elsősorban az ételek kell hogy jelentsék, és szerencsére a Chiantiban sem ért még minket csalódás.

Aki kíváncsi rá, mi az, vagy milyen az a Chianti, és hogyan is kell helyesen kiejteni, az kattintson a Vinoport Borlexikonára.

ikon_debrecen_borvacsora_gasztro_728_485.jpg

Ikon Debrecen, Kovács Nimród borvacsora

4. Ikon (Debrecen)

Egy ugrásra a fővárostól, egy lépésre a fine diningtól, az Ikonban azt kapjuk, amit igényes éttermi fogyasztókként az Alföldtől elvárunk: karakteres, bátor ételkompozíciókat, és sokszor ugyanilyen vagány borokat. Gulyás, slambuc, rántott köröm is van most az étlapon, mindehhez a határon túlról, sőt a tengerentúlról is bátran választhatunk innivalót. Mielőtt valaki bekommentelné a kérdést: igen, a debreceni Ikon étteremben a dél-balatoni Ikon borászat tételei közül is találunk.

5. Kistücsök (Balatonszemes)

A Dél-Balaton legendás bástyája már csak borospincéje miatt is felkívánkozott a listánkra. Széles, nemzetközi borkínálata a borlap alapján is egyedülálló, de a sommelier lányok bevallása szerint a borlapon kívül a pincében is annyi egyéb tételük, sőt olyan különlegességeik vannak, hogy szinte képtelenek a fejükben tartani. Egy nagy szerencsénk van: ha látják rajtunk az őszinte érdeklődést, akkor ezeket a kuriózumokat akkor is megmutatják nekünk, ha épp nincsenek a kínálatban. Plusz pont, amiért ezeknek a borcsodáknak a többségét maga a tulajdonos Csapody Balázs válogatta össze.

6. Baricska Csárda (Balatonfüred)

A' tökéletes borlap. "Ha elmész Bordeaux-ba, kiröhögnek, ha burgundit kérsz. Miközben ha elmész a Balatonra, teljesen megszokott, ha például Villányit kérsz. Na, ezen kellene változtatni" – mondta nekünk nemrég a Balatoni Kör forradalmárjai. És teljesen egyetértünk velük. A balatoni éttermek kínáljanak elsősorban jó minőségű helyi fehér- és vörösborokat. Esetleg még édeseket Tokajból. Na, a Baricska pont ezt teszi, és nagyon szeretjük érte.

elso_madi_borhaz.jpg

Első Mádi Borház

7. Első Mádi Borház (Mád)

Az utóbbi években újjászülető Mádról sokan a Gusteau Kulináris Élményműhelyt mondanák a gasztrocsúcsnak - mi is, ha toplistánk összeállításakor nem jelentett volna kizáró okot, hogy egy étterem alapvetően egyetlen borászathoz kötődik. Az Első Mádi Borház gyakorlatilag a Gusteau kistestvére, kedvezőbb árakkal, egyszerűbb fogásokkal, sokkal szélesebb borkínálattal, de szintén magas színvonallal és profi hozzáállással. Mindig örömmel állunk meg a falu végén, a parkolójában.

8. Pura Vida Dine (Tapolca)

A hely nem új, mégis sokaknak ismeretlen a neve. Ez a hátránya annak, amit mi sem szeretünk a Pura Vidában: soha nem esik útba. Kár, mert a szánk itt sem állt még panaszra. Kértük, de sajnos nem kaptuk meg az aktuális borlapjukat, így most csak annyit mondunk: több Pura Vidát az országnak, közelebb Tapolcát Budapesthez, vagy leginkább, több tapolcai kirándulást nekünk!

susogo_pecs_etlap_800.jpg

Susogó

9. Köveskál, ahogy van: Kővirág, Káli Art Inn, Mi a kő

Köveskál három csúcsétterme közül mostanra mindenki megtalálta a kedvencét. Valakit az egyik házigazda személye, valakit a másik hely atmoszférája vonz, a harmadikat a harmadik pont ízei a gyerekkorára emlékeztetik... Mivel köztünk is kisebb vita alakult ki a favoritok tekintetében, próbáltuk pusztán a borkínálat szempontjából megközelíteni az ügyet. A MI A KŐ egyben a Káli-medencei Borok Háza is, borlapján viszont elsősorban a házigazda Trombitás Tamás saját borai kapnak helyet. A Káli Art Innben Köveskálon túl is elsősorban az északi part borászatai jelennek meg, köztük egészen kicsi és új próbálkozók, és még ha valami vöröset innánk, akkor sem kell messzebb mennünk a Badacsonynál - ez remek. A Kővirág borlapja alapvetően nagyon hasonló, kicsit szűkebb, viszont kiegészül a ház saját boraival. A legjobb, ha a szeptemberben a 3. Kálibulin újra végigkóstoljuk mindhárom helyet.

10. Susogó (Pécs)

Pécs a szívügyünk, és nagyon várjuk gasztronómiai felemelkedését. Próbálkozók korábban is voltak, vannak most is itt, egyre több olyan hely akad, ahová szívesen beülünk, amelynek aztán drukkolunk, hogy a felszínen tudjon maradni. Mindenekelőtt persze a Susogót kell említeni: a mindössze 26 éves séf, Dudás Péter Krisztián kora is garantálja, hogy kreatív fogások, sőt borpárosítások közül választhassunk, ha náluk találjuk magunkat. Maga a hely csúcsformában van, menni kell, utazni!

A borozás szempontjából legjobb budapesti és a vidéki éttermek cikksorozatot jövő kedden, a Piacok Napján a legjobb borozós piacok listájával zárjuk. Nézz vissza hozzánk!

süti beállítások módosítása