Winelovers

Erdély végre meghódította a világot!

Komoly nemzetközi siker egy magyar étterem erdélyi séfjének

2018. január 10. - ferenczicsilla

veres_istvan_boldogattilafoto.jpg

Egy számomra különösen kedves hírt szeretnék megosztani veletek. Én Erdélyben születtem (na nem ez a hír), és a mai napig a kedvenceim közé tartozik a csorba, a mics, az isteni padlizsánkrém, és persze a feketeleányka bora. Amikor egy Erdélyből származó fiatal tehetséget díjaz a nemzetközi szakmai sajtó, olyankor még el is érzékenyülök... Veres Istvánnal, a Babel szuperfiatal séfjével épp ez történt. 

Erdély délkeleti részén van egy magyar többségű kis város, Kézdivásárhely. Alig húszezren lakják, étteremből sincs túl sok arrafelé, ám van egy – a Vadrózsák, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Itt tanulta meg ugyanis – szülei éttermében – a konyhaművészet alapjait Veres István. Hogy ne húzzam el hosszan a sztorit (még több infó Istiről ITT): a suli után következett Párizs legjobb főzőiskolája a Ferrandi, majd a három Michelin-csillagos L’Arpege étterem, később Írország egyetlen két Michelin-csillagos étterme, a Patrick Guilbaud, végül az angliai L'Ortolan (egy csillag) és Gordon Ramsey Maze (egy csillag) étterme. Ma pedig a belvárosi Babel séfje, miközben Isti még harminc sincs, de már a Bocuse d'Or magyar döntőjére készül

 

És közben a világ egyik legnagyobb presztízzsel bíró szaklapja, a brit Decanter Magazine a 2017-es Év Nemzetközi Étterme díjat ítélte oda a Hlatky-Schlichter Hubert és Veres István séf által vezetett Babelnek. 

6 és 9 fogásos degusztációs menüket kínáló fine dining étterem minden fogásán érezhető Erdély: gondoljunk csak a juhtúrót, kaprot, köménymagot, puliszkát vagy éppen a fenyőerdőt idéző (fenyőmézet, fenyőport is tartalmazó) fogásokra. 

Babel Budapest (@babelbudapest) által megosztott bejegyzés,

Itt például azt hangsúlyozzák, hogy szokás Erdélyben a gombákat szőlőlevélbe csomagolni

Blazsovszky Péter, a Babel Étterem vezető sommelier-je pedig a világszínvonalú budapesti étteremben világszínvonalú párosításokkal örvendezteti a vendégeket. A kizárólag kárpát-medencei borokat felvonultató borlap felelőse még márciusban, a Winelovers Tokaji Tesztjén árulta el nekünk:

Tokaj nekem a szívügyem, és volt is a Teszten 5-6 bor, ami kifejezetten tetszett, bár egyiknél sem volt meg a wow-élmény. Mi a Babelben kifejezetten az étel-ital párosításokra helyezzük a hangsúlyt, és rengeteg dűlős tételt mutatunk be, az egyébként érdeklődő vendégkörnek.

wl_borteszt-0784-20170306.jpg

Peti kóstol a Winelovers Tokaji Teszten. Fotó: Benkő M. Fanni

Tudtad?

A Decanter Magazine havonta összesen 90 országban jelenik meg , és mind a borok, mind az ételek terén kiemelten fontos nemzetközi szaklapként ismerik el világszerte. A magazin vezető borszakértője, újságírója, Fiona Beckett még tavasszal látogatott el a Babelbe, méghozzá a világ legjobbjának is tartott Noma étterem fermentációs séfjével közösen.

Veres István séf tojásos nokedlije akkora hatással volt David Zilberre (Noma), hogy a vendégkönybve külön be is írta: az étel receptjét legszívesebben magára tetováltatná.

restaurants_of_year_decanter.jpg

Íme az eredeti Decanter cikk. Kattints a képre!

Fiona Beckett újságíró, háta mögött 23 szakkönyvvel és több száz, a The Times, The Guardian és Decanter Magazine hasábjain megjelent cikkével az egyik legelismertebb szaktekintélynek számít a szakmájában, 2002-ben Az Év Gasztró Újságírójának, majd 2014-ben az International Wine and Spirit Competition versenyén az Év Bloggerének választották.

Főkép: Boldog Attila

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása