Ha igazi izgalmakat keresünk a borok világában, akkor érdemes a dűlőszelektált tételek közé vetni magunkat. Ezek ugyanis arra hivatottak, hogy a bor egyik legmagasabb rendű üzenetét juttassák el fogyasztójukoz, hiszen azt a területet hivatottak megmutatni, ahonnan származnak. Tokaj-Hegyalja ikonikus szőlőhegyén található az egyik legrégebb óta jegyzett, egyben legmeredekebb dűlő, amelynek borát neked – kedves haladó borkedvelő – is meg kell kóstolnod. Bemutatkozik az Öreg Király.
Először is: milyen öreg az Öreg Király?
Sokáig csak találgattak az itt élő és ide látogató emberek. Mint mindenhol, itt is voltak mendemondák, régi mesék, amelyeket szájról szájra adtak tovább. A hivatalos, írásos bizonyítékokkal alátámasztott full sztorit mégis Nagy Kornélnak (történész) köszönhetjük, aki a levéltárakban őrzött okiratokból kihámozta a lényeget: már 1280-ban királyi birtok volt! Egy kivonatot Kornél tanulmányából most megosztunk veletek.
Hívták már Királynak, Nemegynek, Kalmár-Nagy Királynak, Nagy Királynak, később egyes részeit kis-, hosszú-, rövid-, nagy-, alsó- és felső- előtaggal különböztették meg, aztán meg felosztották Kis Királyra és Nagy Királyra. Hosszú utat járt be a dűlő neve, végül Eöregh/Öreg Király lett, ami elsősorban arra utalt, hogy ez volt akkoriban (1664) a legrégebbi telepítésű rész a Király-hegyen.
Mikor telepíthették be?
Egy 1687-ből származó iratban a leleszi Szent Kereszt Premontrei rendi konvent és a késmárki Pálos-rendi kolostor arra hivatkozott, hogy a mádi Király-hegyen IV. (Kun) László magyar király hitvese, Anjou Erzsébet/Izabella magyar királynő 1280-ban adományozott szőlőket a késmárki plébániának, valamint a leleszi konventnek.
Ez pedig azt feltételezte, hogy a mádi Király-hegy a 13. század második felében már királynői birtok volt, és a királyi szolgálónépek, illetve vallon telepesek ültették be szőlővel az 1241−1242. évi, valamint az 1282. évi tatár-, vagy mongoldúlás dúlás után.
Kik birtokolták?
Kornél adatai alapján a következő tulajdonokban volt a dűlő: sátoraljaújhelyi Szent Egyed pálos főkolostor, sárospataki uradalom, szerencsi Bencés Szent Péter és Pál Főapátság, leleszi Szent Kereszt konvent, Aba nembéli Debreyek, Luxemburg Zsigmond király, Garayiak, a szerb Brankovicsok, Hunyadiak, Szapolyai család, Tokaj-tállyai váruradalom, Habsburg-párti Serédy testvérek, Alaghy és Mágochy főúri családok, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és gróf Rákóczi Pál, sátoraljaújhelyi pálosok, Rákóczi Julianna és az Aspremontok, Orczy család, kincstár, sátoraljaújhelyi piaristák.
Nézzetek utána bátran a neveknek, egytől egyig tekintélyes méltóságok. De vajon a fenti tulajdonosok kezei alatt készült bor milyen messzeségbe juthatott el? És kik kóstolhatták a vulkanikus talajon növekedett, régi magyar szőlőfajták adta borokat?
>>> Te például megkóstolhatod, ha megrendeled a Winelovers Webshopján, IDE kattintva!
Talán erre már Kornél sem tudja megmondani a választ, úgyhogy marad a találgatás. Egy viszont biztos, már akkor felismerték, hogy milyen kereskedelmi jelentősége és értéke van az itt készült, kifejezetten hosszan érlelhető és ásványos boroknak, emiatt évszázadokon át ment az Öreg Királyért a pereskedés, elbirtoklás, örökösödési vita, adományozás, csere.
Barta Károly személyesen meséli a történetüket
Végül államosították és egyúttal szomorú sorsra jutott: kiirtották a szőlőültetvényt és kaolin bányát nyitottak a hegy egyik oldalában, míg a déli oldal fél évszázadig érintetlenül pihent és várta újabb tulajdonosát, bízva abban, hogy újra meglátja benne valaki az értéket és a lehetőséget.
Így került 2004-ben a Barta család tulajdonába, akik újratelepítették a 10 ha-os szőlőbirtokot és azóta a mádi Barta Pince-ben csodálatos borok készülnek az Öreg Király szőlőjéből. A szőlőművelés és borkészítés ráadásul itt organikusan folyik, tiszteletben tartva a természetet és a hagyományokat.
>>> Olvass többet az organikus borokról ITT, a vegán borokról pedig ITT.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
>>> Még több érdekes infó az Öreg Királyról ITT, a borászat központjaként működő Rákóczi-Aspremont kúriáról ITT, és természetesen a boraikról ITT. Ha pedig bekövetnéd őket Facebookon, akkor azt megteheted ITT, ha Instagramon, akkor ITT.