Winelovers

Tokaj vs. Champagne 1-1

Tokaji pezsgőket kóstoltam, és neked is javaslom!

2019. március 12. - ferenczicsilla

 tokaj_pezsgo_pink.jpg

Tokaj egyértelműen az édes borairól híres a világon egyedülálló borkészítési technológiának és az éghajlati tényezőknek hála. A legkomolyabb borgyűjtők azonban már nem csak az édes tokaji borok felé kacsintgatnak, hanem a száraz borok, sőt, a pezsgők felé is. Új csillag van születőben.

Nemrég tokaji bor pezsgőkóstolóra voltam hivatalos, amire – be kell valljam – némi szkepszissel érkeztem. Viszont érdeklődve is, úgyhogy teljes izgalommal vágtam bele a kóstolóba. 

Ripka Gergely – a Tokaj Magic házigazdája, a Tokaj Guide szerzője – bele is vágott a közepébe, hiszen a történet egyelőre nem túl hosszú: "... a (tokaji) buborékok csak a 2000-es évek második felében kezdtek el tudatosan felpezsdülni az első palackokban, mostanra pedig már közösségi feldolgozó is segíti a termelőket, ha a csendes boron túl habzókban is gondolkodnak." Gergő tehát valóban az első fecskéket ígérte, amik nemcsak az igazi tavaszt hozzák el a péntek esténkbe, hanem meglepetéseket is.

tokaj_magic_gergely.jpg

A Tokaj-Hegyaljai adottságok hihetetlenül egyediek, sehol nincsenek olyan körülmények a világon, mint a Bodrog íve mentén. (Tegnap például pont arról írtunk, hogy a legdrágább bor evör egy tokaji eszencia.) A tokaji pezsgők  ezért idővel igazi kuriózumok lehetnek, azonban még mindig csak a siker felé vezető út elején tartanak és nagyon izgalmas a kísérletezés folyamatát már a legelejétől követni.

Miután Gergővel sorra vettük, hogy mitől jó a pezsgő alapbora, mi az egyedi Tokajban, illetve Champagne-ban, rákanyarodtunk a legelső tokaji pezsgőkre is. Ezeknek hivatalosan Szentesi Józseffel kezdődött a korszaka. Ő hagyományos módszerrel, palackos érlelésű pezsgőket készített – és készít – az ország több tucat borászatának. Így születtek meg az első pezsgők, majd miután 2012-től kezdve a pincészetek már saját maguk készíthetik el, polcra kerültek a reményteli Demeter Zoltán, Királyudvar, Barta, Henye vagy Sauska pezsgők. Idén végül elindult egyfajta közösségi infrastruktúra kiépítése is, aminek a fejleményeit kíváncsian várjuk!

Úgyhogy még sok a kérdés, nem is dobok fel labdákat. Inkább bemutatom azokat a tételeket, amelyek nagyon tetszettek, és amiket nektek is javasolok kóstolásra. 

>>> Ha szeretnél kicsit rendet tenni a pezsgős borvidékek, szőlőfajták, stílusok és eljárások kavalkádjában, akkor kattints IDE!

via GIPHY

Nobilis Pezsgő 2015

100% furmint, brut pezsgő. Bárdosi Sarolta személyesen mesélt a kóstolón a pezsgőről, ami nekem az aznapi legnagyobb kedvencem lett. Nagyon barátságos, elegáns, virágos jegyekkel díszített pezsgő, olyan igazi "nőnapi" tétel, ami inkább gyümölcsös (főleg zöldalmás, körtés), de aztán jönnek az élesztős jegyek is, diszkréten, ízlésesen. A cukortartalom (a 6 gramm körüli értékre esküszik Saci) szerintem is telitalálat, nagyon zamatos és egyensúlyos tőle a pezsgő. A borásznő mesélte, hogy már szeptember 22-én szüreteltek, hiszen egy filigrán alapbor elkészítése volt a cél. Ezután a bor kis része hordóban érlelődött, nagyobb része viszont tartályban, minimális kénnel, jelentős almasavbomlással. A végeredmény: tökély.

Kikelet Tokaji Pezsgő Brut 2015

Hárslevelű-furmint (70%-30%) házasítású pezsgő, a löszös Csirke-mál dűlőről. Az előzőhöz képest eggyel maszkulinabb tétel, érezhetően élesztősebb, krémesebb is, nagyon hosszú kortyokkal, amiben a mogyorós-diós és tósztos jegyek uralkodnak. Ja igen, és a pezsgőknél ez sem utolsó (sőt): tökéletes, apró, egyenletes méretű buborékokkal.

Barta Pezsgő 2010

100% furmint a Király-dűlőről. A Barta Pince védjegyévé vált ikonikus dűlőről már mi is írtunk ITT, ennek a csodahegynek pedig szerencsére már pezsgője is van. Picit oxidált, de nagyon komplex illattal indít a pezsgő, tetszik. Amikor belekortyolok, megállapítom, hogy stílusban valahol az előző kettő közé tenném, és bár kicsit nagyok a buborékok, a korty gazdagságát nem bántják. Dús, ám nagyon élénk minden korty, amiben briós, vaníliás keksz, roppanós nyári alma és citrusok dominálnak. Meg egy kis palackos érlelésből származó petrolosság.

Demeter Zoltán Pezsgő 2014

100% hárslevelű a Szerelmi-dűlőről. Demeter Zoltán utoljára a Borjog és Bormarketing Konferencián osztotta meg magvas gondolatait, a pezsgőkkel és az édes borokkal kapcsolatban, érdemes elolvasni. Ez a tétel brutális, szinte haraphatóan összetett, tercier aromákkal indít (ezekben a hosszú palackérlelés mellett ott van a termőhely is, egyértelműen), amit tiszta, szőlőleves, birsalmás, élénk savakkal megáldott kortyok követnek, apró, hosszan habzó, elegáns buborékokkal.

SZÓLÓ pét-nat (aka Boogie)

Éless Tamás, aki feleségével közösen viszi a viszonylag új SZÓLÓ Pincét, nemcsak hogy két saját készítésű pét-natot hozott magával, de egyiket még degorzsálta is nekünk, onthespot!

szolo_bugi.jpg

Aztán elmesélte, mit is jelent a pét-nat (amolyan pre-champagne, saját cukorral), a hipszterek aktuális kedvence, amiről bővebben tavaly írtunk a Gourmet Fesztivál kapcsán is, ITT. A sztori végén aztán a két palack közül az egyiket bekeverve bontotta ki, majd töltötte poharainkba a zavaros színű italt. Végül a helyszínen degorzsált palackot is kibontottuk, és azt is megkóstolhattuk, így pedig összehasonlíthattuk őket "szűrt" és "szűretlen" formájukban. 

Bekeverve szinte kizárólag az élesztősség dominál, így aki ennek az extrém stílusnak a kedvelője, az ne is keresgéljen tovább. Brutális az extrakt is, és gyönyörű, élénk savak támogatják a súlyos beltartalmat. A degorzsált verzió szintén nagyon izgalmas, reszelt almás jegyekkel gyönyörködtet, és őszintén elgondolkodtat. 

Most akkor, mi lehet a tokaji pezsgők útja? Milyen stílust, illetve mit kellene képviseljenek? Mert az ezen az estén teljesen egyértelművé vált, hogy Tokaj célja nem lehet Champagne másolása, itt jóval testesebb borok születnek, ezt el kell fogadni. Egyetlen egy dolog biztos: hogy mostantól figyelni fogom a tokaji pezsgőket, és folyamatosan kóstolni őket. Ezt pedig neked is javaslom. 

Ha te is kóstolnál kitűnő, palackban érlelt, tokaji pezsgőket, akkor gyere el a Tokaji Március ingyenes pop-up kurzusára, ahol 19.30-tól a buborkékoké a főszerep! Lesz például Pelle Tokaji Pezsgő 2016 és Béres Tokaji Pezsgő 2016 is! Részletek ITT

Nézd meg a degorzsálás pillanatát ebben a videóban: 

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása