Winelovers

Így tudod leggyorsabban lehűteni a bort

4 tipp és 1 antitipp

2019. augusztus 12. - ferenczicsilla

pezsgo_jegvodor_istock_blog.jpg

Ebben az extrém kánikulában kétszer is meggondolja az ember, hogy egyáltalán a hűtőig elinduljon-e. Érdemes ilyenkor a legkisebb energiabefektetéssel intézni a borok hűtését is, viszont a lehető leggyorsabb módon. Már mondjuk is, hogy ez hogyan kivitelezhető!

A fagyasztós módszer

Abszolút működőképes módszer, ha kellőképpen odafigyelsz rá. Akkor viszont könnyen pórul járhatsz, ha túl sokáig hagyod a mélyhűtőben a kedvenc italod. Ennek az az oka, hogy a bor leginkább vízből áll, ami ugye 0 fokon megfagy, miközben a borban lévő alkohol meggátolja a folyamat teljes végbemenetelét. Viszont az egyre fagyó bor – aminek víztartalma ráadásul kristályosodni is kezd – növekedni kezd és távozni akar a palackból. Jobb híján ezt a dugónál teszi meg. A megoldás: állítsd be a telefonod időzítőjét, vagy csak figyeld az órát, de 20-25 percnél tovább semmiképp se hagyd bent a bort, ennyi idő bőven elegendő (én például csak 15 percre szoktam bedobni, biztos, ami biztos). 

Tipp: a nagyon drága és értékes borokat SOHA nem szabad mélyhűtőbe tenni. Ne kockáztasd meg, hogy bent felejted őket. 

A jégfürdős módszer

Ez egy a vendéglátásban is kedvelt és bevált módszer, ha gyorsan kell valamit lehűteni. A legjobb benne az, hogy mindössze 5 perc és 3 hozzávaló kell hozzá: jég, víz és só. A lényege, hogy a palack bort jeges fürdőbe kell helyezni, amiben fele-fele arányban van hideg víz és lehetőleg minél kisebb szemű jég. A jeges vizet szórd meg sóval (igen!), a só miatt ugyanis a jég azonnal olvadni kezd, a bor pedig a szokásosnál gyorsabban fog lehűlni. Ráadásul, ha még forgatod is a palackot a sós-jeges vízben, akkor akár 2 perc alatt eléri a megfelelő hőmérsékletet. Videó:

Tipp: ilyenkor nyáron a vörösborokat szintén bátran hűtsd be! Jól fognak esni így is, hidd el. 

A hideg poharas módszer

Az is sokat segíthet a helyzeteden, ha a boros poharakat előre behűtöd, szerencsére az italok irtó könnyen átveszik a pohár hőmérsékletét. Csodát persze ne várj, pláne, ha a borod túl meleg, de azért sokat fog segíteni a dolgon a jéghideg pohár, amit simán betehetsz fektetve is a hűtődbe, hogy biztosan elférjen.

A "teafilter" módszer

Ezt Drew Lambert borblogger írta meg, és a következőképpen néz ki. Tegyél jégkockákat egy kisebb, szupertiszta, zárt, műanyag tasakba, ami elfér egy borospohárban is. Ezt egyből helyezd is bele a pohárba, és öntsd rá, vagy inkább köré a szobahőmérsékletű bort. Hagyd hűlni a bort a pohárban kb. 3 percig, annyi idő alatt a bor átveszi a tasakban lévő jég hőmérsékletét. Végül emeld ki a pohárból a műanyag tasakot, és mosd el: jó lesz az még máskor is! Voilá, a pohár bor lehűlt! Íme egy rövid videó erről: 

Amit viszont nem javaslok,

hogy jeget dobj a poharadba, az ugyanis, bár le fogja hűteni, de fel is fogja hígítani a bort, ami nem biztos, hogy jót tesz az aromáinak, illetve szerkezetének (sőt, biztos, hogy nem). Maximum, ha fröccsözöl, ott belefér. Ha már valami hideget dobnál a meleg borba, akkor az legyen inkább pár fagyott szőlőszem! Imádni fogod!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása