Winelovers

Ezek a legjobb tokaji borok idén

Top 10 száraz és top 10 édes

2018. március 14. - Winelovers

grunge_edes_tokaji.JPG

Ha március, akkor Tokaj és persze Winelovers Tokaji Teszt. Tegnap lezajlott a száraz és édes borokat is versenyeztető borteszt, ahol összesen 73 tételt kóstolhatott meg a szerencsés zsűri. Szárazban a házasítások, édesben az aszúk remekeltek, a zsűri pedig nyilatkozott.

Tavaly megújítottuk a Winelovers Borteszteket; az eddigi rendszert megerősítve egységes sztenderdek alapján, megfelelő elméleti háttérrel és kóstolási gyakorlattal rendelkező szakértők mondják meg, melyek az aktuálisan legjobb borok. A 2017-es eredményekhez képest idén majdnem kétszer annyi bort kóstolhattak meg és véleményezhettek. 

 

Úgyhogy megkérdeztük a zsűri tagjait, hogy ha egy bort vihetnének külföldi borértő barátjuknak ajándékba, akkor az édes vagy inkább száraz tokaji bor lenne? Íme a válaszok:

Bálint László, nemzetközi borakadémikus (DipWSET), a FurmintUSA egyik vezetője, a Borkollégium oktatója

Egy száraz, dűlőszelektált tételt, például az Erzsébet Pince 2016-os Király dűlő borát. 

A borteszt után elárulta: "A kóstolt tételek nagy része hozta a várt színvonalat. A termelők zöme jól érzékeli, hogy boraik elsősorban a piac, másodsorban pedig a saját ízlésének kell megfeleljen. Ezek mellett találtunk hibás tételeket is, többnyire redukciós problémával vagy túl sok kénnel. Az édes borok esetében bár megengedett a magasabb illó, mégis célszerű lenne erre jobban odafigyelni, hiszen ezen a kóstolón is bebizonyosodott, meg lehet ugrani ezt a lécet is."

Blazsovszky Péter, a Babel étterem head sommelier-je

Alapvetően szárazat, a mai nap alapján viszont édeset ajánlanék.

Péter a következő tanulságokat vonta le: "Nagy elvárásokkal érkeztem, hiszen a világ egyik legjobb borvidéke Tokaj. Ezért is voltam egyébként szigorúbb. Összességében viszont kis csalódást okoztak a száraz borok, mert az érlelt tokaji száraz tételeknél még mindig nincs meghatározva az élettartam - ez elgondolkodtató. Sok volt a technológiailag hibás bor, és a szárazaknál illetve édeseknél sem volt mindig egyensúlyos a sav-cukor arány. Meglepetésemre az édes borok nyertek, pedig úgy gondoltam, a száraz tokaji boroké a jövő. Egyébként a Degenfeld 6 puttonyos aszúja (1. helyezett lett – a szerk.) volt számomra a nap bora."

Domián Emese, nemzetközi borakadémikus (DipWSET)

A mai sorból mindenképpen aszút.

Így összegezte a kóstolt borokat: "Nem volt meglepő, hogy a furmint-hárslevelű házasítások struktúrában és eleganciában is többet mutattak, mint a tiszta furmintok. Az édes borok (a nem aszúk) kevésbé mutatták most szép arcukat, míg az aszúk egytől-egyig gyönyörűek voltak."

Kielmayer Kristian, nemzetközi borakadémikus (DipWSET), borszakértő, a Borkollégium oktatója

Is-is.

A Borkollégium oktatója elmondta: "A sor izgalmas volt, a hárslevelűk és hárslevelű alapú házasítások emelkedtek ki eleganciában és komplexitásban. A dűlős borok mellett éppen ezért a hárslevelűnek nagy jövője van. A tokaji aszú kincs és érték Magyarország és a világ számára – ez most is bebizonyosodott.”

Vancsik Ivett, nemzetközi borakadémikus (DipWSET), a Vinoport.hu főszerkesztője, a Borkollégium oktatója

Az egyenletes minőség miatt édes bort választanék.

"A száraz boroknál a hárslevelűk mutattak egyenletesebb képet, a furmintnál nagyobb volt a szórás a minőséget illetően. Az édes kategóriában a késői szüretelésű borok egy része nem volt igazán meggyőző, az aszúk között viszont csak szép és még szebb tételekkel találkoztunk."

img_8435.JPG

A szerencsés zsűri, 73 tokaji tétel után. Fotó: Jáni Annamária

Top 10 száraz tokaji bor

1. Péter Pincészet, Tokaji Kabar 2016

2-3. Gizella Pince, Szil-völgy Furmint-Hárslevelű 2016

2-3. Palkó Pince, Báthori Hárslevelű 2015

4-5. Erzsébet Pince, Király dűlő Furmint 2016

4-5. Pajzos Tokaj, Tokaji Hárslevelű Selection 2015

6-7. Erzsébet Pince, Estate Furmint 2016

6-7. Holdvölgy Pincészet, Expression Tokaji Hárslevelű "Becsek" dűlő 2015

8. Tokaj Classic, Mád Furmint Király Grand Cru 2015

9. Hangavári Pincészet, Furmint Lapis 2015

10. Sanzon Tokaj, Classic Furmint 2015

img_8437.JPG

Fotó: Jáni Annamária

Top 10 édes tokaji bor

1-2. Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, 6 Puttonyos Tokaji Aszú 2013

1-2. Pelle Pince, Tokaji Aszú 2013

3. Grand Tokaj, Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013

4-5. Tokaj Classic, Tokaji 6 puttonyos Aszú 2006

4-5. Grand Tokaj, Tokaji Aszú Szarvas 6 puttonyos 2013

6. Pajzos Tokaj, Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2013

7. Béres Szőlőbirtok, Tokaji Aszú 5 puttonyos 2011

8. Hangavári Pincészet, Tokaji Aszú 6 puttonyos, Lapis 2013

9. Hímesudvar Pincészet, Tokaji Aszú 2013

10. Tokaj-Hétszőlő, Tokaji Aszú 5 puttonyos 2008

✶ A kötőjeles helyezések holtversenyt jelentenek. ✶

Ha szereted a tokaji borokat, akkor gyere el te is a Tokaji Március Nagykóstolóra, ahol közel 60 pincészet 150 tokaji bora vár rád, plusz pop-up school, mesterkurzusok, és még különterem is, ahol a legmenőbb aszúkat és tokaji pezsgőket kóstolhatod meg!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása