Sopron, Pannonhalma, Mór, Neszmély, Etyek-Buda – mindegyik olyan egyedi és önálló karakterrel bíró borvidék, hogy első hallásra talán meglepődünk azon, hogy ezek a vidékek egy területhez, a Felső-Pannon névre hallgató borrégióhoz tartoznak. Már az elnevezésből is sejthető, hogy közülük az ötödik, az Etyek-Budai fekszik legközelebb a fővárosunkhoz. De vajon ez a közelség áldás vagy átok, előny vagy hátrány a számára? Mit tudunk erről a borvidékről? Egyáltalán: mit ÉRDEMES tudnunk? Ennek járunk most utána!
Kép: https://bookinbudapest.com/
Szerző: Kókai Nagy Tímea
Számtalan eszközünk van arra, hogy áthidaljunk akár óriási távolságokat is - gondoljunk csak a távcsőre, a repülőre vagy a telefonra. Évszázadok óta vágyunk arra, hogy eljussunk „a világ végére”, de vajon a nagyratörő terveink mellett észrevesszük-e azokat a kincseket, amelyek karnyújtásnyira vannak tőlünk?
Az Etyek-Budai borvidék mindössze 26 kilométer távolságra (vagy itt talán a közelségre a helyes kifejezés?) fekszik a fővárostól, így Budapestről kicsit bátrabban még autóba sem kell ülnünk ahhoz, hogy ellátogassunk ide: egy-két órás kerékpározással már könnyen a vidék központjának számító Etyeken vagy bármelyik másik közeli település egyik szőlőjében élvezhetjük a napsütést, és kortyolhatjuk a finom nedűket. Kivételes adottság ez, hogy főváros ilyen közelségében már szőlőbirtokokat találunk, ráadásul évszázadok óta. Az Árpád-házi királyok idejében már virágzott itt a szőlőtermesztés, az ezután következő évszázadokban hol fellendült, hol háttérbe szorult a borkészítés, míg a közelmúltban – egészen pontosan 1990-ben – végül borvidéki rangot kapott a terület. Ha a fajtákat tekintjük, akkor is igen változatos a vidék története: volt időszak, amikor inkább a fehérbort adó fajták voltak a népszerűek, de olyan is volt, hogy a vörösborról volt ismert a környék.
A 16. században sok szerb (rác) telepedett le ezen a környéken. Ennek köszönhetően a török hódoltság után többségében vörösbor készült, és egészen az 1830-as évekig ez volt az uralkodó. (az 1830-as évektől a fővárosiak egyre inkább a fehér borokat kezdték keresni, és a megváltozott fogyasztói szokások miatt elkezdődött a fehérbort adó fajták betelepítése.
A XIX. század végétől elsősorban a pezsgő alapbor termelése volt jellemző a vidékre: a híres Törley-pezsgők is etyeki alapborból készültek. A pezsgőkészítés számára fontos mérföldkőként említhetjük meg az 1882. év augusztusának első napját, amikor megalakult a „Törley József és Társa” névre hallgató vállalkozás.
Kép: https://torley.hu/
„Nagy szorgalom és kitartás mellett sikerült nekem az eddig ismert champagne-i pezsgőboroknál sokkal kitűnőbbet előállítani” – mondta az egy személyében cégalapító és névadó Törley – látszólag szerénytelenül, de valójában nem alaptalanul. Nyitottan az újdonságokra, Törley – korábbi, Franciaországban szerzett tapasztalataira alapozva - folyamatosan fejlesztette gyárát és a pezsgőgyártás technológiáját: elsőként vezette be itthon például a fagyasztással történő seprőtelenítés (az ún. degorzsálás) folyamatát.
Törley József első pezsgőpincészetét 1880-ban a champagne-i Reimsben alapította. A kor szokásának megfelelően nyerspezsgőket vásárolt fel a helyi termelőktől, majd azokat készre kezelte és saját neve alatt hozta forgalomba.
Ha pedig a pezsgőkészítés is szóba került, egy másik különlegességről is beszámolhatunk: okkal nevezik ezt a vidéket a „magyar Champagne”-nak, hiszen az itteni szőlőültetvények adottságai szinte teljesen megegyeznek a világszerte híres francia borvidékével.
A pezsgő készítéséhez korai szürettel elérhető, magas savtartalommal bíró alapanyagra van szükség, amihez a hűvös klíma nélkülözhetetlen, márpedig a borvidék klímája a magyarországi átlaghoz képest hűvösebb (az évi középhőmérséklet 9-10 fok körül van). Az intenzív légmozgás ugyancsak hűti a nyári melegben felhevült szőlőnövényt, így biztosítja a biztonsággal felépülő savstruktúrát, egyúttal csökkenti a gombás betegségek kialalkulásának lehetőségét.
A meszes barna erdőtalaj magas kalciumtartalma is nagy mértékben hozzájárul a stabil savszerkezethez. Az összehasonlítás ráadásul a „mi Champagne”-unk felé billentik a mérleget, egy dolog van ugyanis, ami itt – szerencsére – hiányzik a francia nagytestvér adottságaiból, ez pedig a komoly károkat okozó, késő tavaszi fagy, amely az etyek-budai ültetvényeket messzire elkerüli.
A borvidéken – a pezsgő alapanyagon túl - elsősorban reduktív fehérborok készülnek, jellemző fajták a chardonnay, az Irsai Olivér, az olaszrizling, a szürkebarát, a sauvignon blanc és a rajnai rizling. Kékszőlők közül az alapvetően pezsgő alapanyagot adó pinot noir a leggyakoribb a borvidéken, de a fajtából az elmúlt években már kiváló csendesborokat is kóstolhattunk.
Az Etyek-Budai borvidék a nyugat felé tartó kereskedelmi útvonalak, a Duna és a főváros közelsége miatt mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt, a terület kulturális sokszínűsége szintén komoly vonzerőt jelent az idelátogatók számára. Nem véletlen tehát, hogy a borturizmus és a turisztikai szempontok egyre nagyobb szerepet kapnak a borászatok működésében. Az elmúlt években a vidék egyre népszerűbb és ismertebb, ez pedig nagyrészt annak tulajdonítható, hogy számos fesztivál kínál nem csak szorosan a borokhoz kötődő, de ezeket remekül kiegészítő gasztronómiai és kulturális programokat (gondoljunk csak a mindannyiunk számára ismerősen csengő Etyeki Piknikre vagy az Etyeki Kezes-Lábos Fesztiválra). Ezek a rendezvények rendre több ezer látogatót vonzanak, és találkozási helyet biztosítanak nem csak az itteni, de az ország különböző részeiről érkező borászatok és a borkedvelő vendégek számára. A kitartó, igen tudatosan felépülő munka és a sokszínűség pedig az országos palettára is felhelyezte az Etyek-Buda „márkát”, és az itt készülő borokat.
Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
