Winelovers

5+1 mondat, amit a Ruinart fiatal borásza árult el

Egyenesen Champagne-ból hozta a titkokat

2019. május 29. - Winelovers

louise_bryden-01_resized_20190529_010238999.jpeg

Nemrégiben különleges interjút adott a legelső Champagne ház egyik jelenlegi borásza, Louise Bryden. A Maison Ruinartnál dolgozó fiatal hölgy több mindenről vallott, mi pedig kiválasztottunk 5 kedvenc mondatot tőle, amik miatt csak még jobban imádjuk a champagne-t. 

Nem árt először is átismételni, hogy mi az a champagne, és hogy miért nem hívunk minden pezsgőt champagne-nak.

>>> ITT összegyűjtöttünk pár példát azokra a pezsgőkre, amik nem champagne-ok, viszont ugyanolyan finomak

A királyok és hercegek borának is nevezett champagne a termőhely nevét viseli, ugyanis ez volt az első borvidék a világon (Champagne), ahol pezsgőt állítottak elő. Itt forradalmasították a buborékokkal teli borkészítést, így az sem véletlen, hogy maga a „champagne” szó sok helyen a pezsgő szinonimájává vált. Csak tradicionális eljárással, saját palackjában erjesztve és érlelve készülhet, szigorúan szabályzott szőlészeti és borászati technológiával, kizárólag chardonnay, pinot noir és pinot meunier fajtából vagy ezek házasításából.

Egy ilyen elképesztő helyen tölti mindennapjait Louise, a fiatal francia hölgy, aki a Ruinart pezsgőház kutatási és fejlesztési részlegének vezetője, illetve a borász csapat oszlopos tagja. A vele készült interjúban (melynek apropóját az adta, hogy felszólal a május 30-i etyeki Pezsgőkonferencián) sok érdekességre hívja fel a figyelmet a champagne múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban is, plusz elárult pár titkot, amiket most csokorba gyűjtöttünk nektek.

>>> A Louise-szal készült teljes interjút IDE kattintva olvashatjátok el. 

ruinart_pezsgok_szortiment.jpg

Íme a választék. Fotó: nicolas.com/en/ruinart

#1 At work, no day looks like another

azaz "Egyik nap sem olyan, mint az azt megelőző"

A borral (és egyéb italokkal) dolgozók szerencsés helyzetben vannak, biztosan nem fognak ráunni munkájukra. Ahogyan az éves ciklikusságnak megfelelően a szőlő is csak egyszer szüretelhető egy évben, úgy várnak egészen más feladatok a borászat munkatársaira például szüret előtt és után. És bizony nincs garantált hétvége sem, hiszen a természet diktálja a tempót - és persze a turistacsoportok, akik jellemzően hétvégenként érkeznek. Hogy a változatosság jó vagy rossz, azt mindenki maga dönti el, mi minden esetre már most útnak indulnánk Champagne-ba!

#2 I would say everything has changed and everything has stayed the same (since 1729)

azaz "1729, vagyis a ház születése óta egyszerre változott minden és semmi". 

A borászhölgy szerint egészen elképesztő, ahogyan összhangban tud működni a tradíciók és innovációk "házasítása" a champagne-készítés során. A sokszáz éves hagyományok átadása éppoly fontos, mint hogy naprakész információval rendelkezzenek például a fogyasztók ízlésével kapcsolatban: ha éppen az alacsonyabb cukortartalom a menő, akkor ahhoz alkalmazkodva kell a szortimentet alakítani. Úgy, hogy közben az állandóság is megmaradjon.  

ruinart_champ.jpg

A divat változik, a stílus örök. Fotó: ruinart.com

#3 The style of our classic cuvées is constant

azaz "A ház cuvée-inek stílusa állandó"

Ez nagyon fontos szempont minden egyes Champagne háznál. Saját, egyedi stílusú pezsgőiket már messziről felismeri a szakértő, a megbízhatóságnál ez esetben semmi sem fontosabb. Hiszen általában igen drága tételekről van szó (10.000 forint alatt nem igen találni champagne-t), így - bár a bor és a pezsgő élő anyag - a hiba lehetőségét ki kell zárni. Ehhez a kulcs az évjáratok változásait nem tükröző, állandó stílusú champagne. 

#4 For me, the secret of Champagne’s popularity is its ability to blend concepts that are usually opposed such as history and modernity, science and art, codes and codes breakers, tradition and innovation, culture and pleasure…

azaz Louise szerint a champagne sikerének titka, hogy képes az egymással ellentétes fogalmakat vegyíteni: a történelmet a modernnel, a tudományt a művészettel, a tradíciót az innovációval, a kultúrát az örömökkel.

Hogy valóban ebben keresendő-e a népszerűség titka, csak találgatni tudjuk. Az minden esetre tény, hogy a champagne népszerűbb, mint valaha, tulajdonképpen a mai napig növekszik a kereslet iránta. Amit a borvidék már nem igen bír követni, de ez egy másik kérdés. 

>>> A művészetben tényleg nagyon otthon van a Ruinart ház, legutoljára például egy kínai művészt találtak meg, aki fotósorozatával igen erőteljes és hatásos módon hívja fel a figyelmet az ikonikus pezsgőháznál dolgozókra. 

ruinart-cellar.jpg

Ez az egyik kedvenc képünk a válogatásból. 

 #5 I really enjoy (nowadays) Dom Ruinart Blanc de Blancs 2007. It is very elegant and vibrant.

azaz "Nagyon élvezem (manapság) a Dom Ruinart Blanc de Blancs 2007 tételét. Nagyon elegáns és vibráló."

Mindig nagyon kíváncsiak vagyunk 1-1 nagy háznál dolgozó szakértő személyes kedvencére. Louise választása ezúttal a pincészet 12 éves csúcs tételére esett, amely jelenleg úgy 60.000 forintért kapható. Jó ízlése van a hölgynek, be kell lássuk. A DR 2007 egy nagyon elegáns tétel, roppant gazdag illattal, friss citrusokkal, finom krétássággal, virágos aromákkal és izgalmas fűszerekkel. Ízében a savak dominálnak, egyből ezzel indít a korty, aztán finomodik a textúra. Idővel számos további réteg bukkan elő, némelyik krémes, némelyik karakteres és erőteljes. 

Tudtad? A blanc de blancs egy olyan bort vagy pezsgőt jelöl, amit kizárólag fehérszőlőből állítottak elő. A blanc de blancs (blandöblan – “fehérből fehér”) Champagne területén kizárólag chardonnay lehet, a bor stílusa pedig általában nagyon friss, ropogós és könnyű, aromáiban az alma és a citrusok a meghatározóak. 

+ 1 Climate change is not going to affect just the wine industry. (It is a global phenomenon and will have far-reaching impacts on all parts of life and industry.  It means more research and more adaptability capacity.)

azaz "A klímaváltozás nem csak a borvilágra lesz hatással. Ez egy világszintű jelenség, és nemcsak a szakmánkra, de az életünk minden területére hatást gyakorol majd. Ez még több kutatást és még több alkalmazkodóképességet igényel." Ezt kommentálni nem szeretnénk, csak hangsúlyozni. 

>>> Ha te is megkóstolnál 200 féle pezsgőt, köztük 60 féle champagne-t, akkor gyere el a Pezsgő Június Nagykóstolóra, június 22-én! Részletek ITT

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása